Torlaszok

2015.05.10

Az ember szeret eldugni, elrejteni tárgyakat, számára fontosnak tűnő dolgokat. Nem tudom, hogy miért. Miért? Miért dugdosunk? De a rejtegetés nem áll meg a tárgyaknál, értékeknél. Ugyanezt tesszük a belső energiáinkkal is. És végül önmagunkkal.

Az életben már annyi minden voltam, annyi mindenki, csak igazából önmagam nem. Most elképzeltem egy pillanatra, mi lenne, ha valóban adhatnám magam, és a gyomrom elkezdett ettől a felszabadító érzéstől bizseregni. Ha azt tehetném, amit akarok, akkor nem mennék be reggel dolgozni. Most azonnal kiszaladnék a langyos esti holdfény alá, és meztelenül táncolnék. Csak ugrálnék, és arcom az égnek emelve ordítanám, hogy "Szabad vagyok!" Sikítanék örömömben. Ha szerencsém lenne, akkor még az eső is megszánna, s érezhetném, ahogy a cseppek végiggördülnek testemen.

Nem mennék be dolgozni többet. A-a. Nem, nem. Ugrálnék az utcán, s megcsókolnám a kedves nénit, aki szemben jön velem. Kit érdekel, hogy nem ismer, hogy hülyének néznek. Ugrálnék a magasba. Nem kötném meg a kutyámat, és csak szaladna vidáman mellette. Bemennék a boltba és minden lelkiismeret-furdalás nélkül megenném a sütiket a pult mögött. Érezhetném a finom étcsokoládé ízét, ahogy legördül a torkomon. Majd miután jóllaktam, kiszaladnék az erdőbe, s míg a kutyám játszana, én süttetném magam a napon, talán még aludnék is egyet.

Nem kímélném az embereket. Megfognám a karjukat, és odavezetném őket egy vágóhíd elé. "Ezt teszed! Nézd, mit művelsz. Jogod van nézni, és kussban sírni, ha kell." Aztán megtörölgetném a sírók arcát, és otthagynám őket, hogy éljék meg a saját fájdalmukat.

Bemennék egy menhelyre, és az összes kutyát megölelgetném. Zokognék, és átküldeném nekik a bocsánatkérésemet, mely az egész emberiség nevében szól. "Barátaim, drága, kedves kis angyallények. Elárultunk benneteket. De bocsássátok meg a bűneinket. Még nem érdemeljük meg a szereteteteket, amit adtok."


Egyik este szeretkeznék. Felhőtlenül, mint régen. Mert ebben a pillanatban azt csinálom, amit akarok. És itt most nincsenek korlátok, nincsenek torlaszok, melyek elhomályosíthatják az agyamat. Csak ülnék rajta, átkarolnám, és érezném, hogy egy vagyok a mindenséggel. És mivel most minden az én akaratom szerint történik, így képes vagyok szeretni is. Ránéznék, bele a szemeibe, s ezt mondanám. Szeretlek! Úgy szeretlek, ahogy magamat. Mert magamat most nagyon szeretem. A legszebb istennő vagyok ebben a pillanatban, aki csodákat képes teremteni. Nem egy embert, százat, ezret vagyok képes szeretni. Mindenkit. Aki az életem része volt, és azt is, aki nem. Aki még soha nem bántott, és azt is, aki igen. Élőket, és holtakat. És mivel szeretek, így képes lennék a megbocsájtásra is. Elsősorban önmagamnak. Mert nem tehetek róla, hogy képtelen vagyok a mély megélésekre, és csak torlaszokat gyűjtök magam köré. Azt mondanám, hogy "Hé, minden rendben. Majd jön egy nagy vihar, és az általad teremtett akadályokat egy pillanat rezdülése alatt szétroppantja. Ne félj, mert ez neked jó lesz! Minden rendben." És akkor szeretnélek téged is. És bátran felvállalnám, hogy mindig szerettem. Másokat is. És örökre fogok. És bátran állnék szembe a fájdalommal, mely valójában nem más, mint kéjes gyönyör, hisz emlékeztet arra, hogy ember vagy. Így szeretnélek. Néha fájdalmasan. És a testi gyönyört tomboló viharként, vagy lágy nyári szélként élném meg. Élvezném egész életemen át. Felszabadítanám magam. Felszabadítanám magam saját korlátaim alól. Ó, Istenem, azt hiszem, hülyének néznének, és bezárnának egy intézetbe, mert a bolond józannak ott van a helye. Mert aki meg meri tenni azt, amit a szíve és lelke diktál, az csak bolond lehet.


Látod? Ez lennék én.

De még nem vagyok bolond sajnos. Reggel felkelek, és bemegyek dolgozni. És nem fogok idegeneket ölelgetni, csókolgatni az utcán. Nem ölelem meg a kutya barátaimat, mert a tehetetlenség fájdalma nagyobb úr, mint a lelkem. Így az érzéseimet sem tudom, hogy egyáltalán léteznek-e. Szerettem én valaha? Bárkit is? Vagy magamat?

Vihart akarok! Tombolást, őrült, vad szerelmet és szerelmeskedéseket. Sírásokat, fájdalmat. Vihart akarok, hogy tolja ki belőlem a felhalmozott torlaszaimat. Elég volt a gyűjtésből, az álcából, és önmagam bujtatásából.

Meg akarok bolondulni, hogy végre szabad lehessek!