Félni, vagy élni 2021-ben?

2021.04.09

Kedves Olvasó, kiben még léteznek valódi érzések!

Ígérem nem leszek hosszú, de igyekszem pont annyit és olyan minőségben írni, ami szükséges.
Ha léteznek benned még valódi érzések, akkor tudod miről beszélek, írok. Akkor tudod, mi az, amit én is megélek és érzek a jelenlegi "valósággal" kapcsolatban. Az írásom nem propaganda az egyik vagy másik oldal mellett. Hanem az egységbe hívás, összefogás célja soraimnak.

Látom mi zajlik a világban jelenleg. És nem csak a fizikai térben, hanem annak sokkal mélyebb és magasabb rétegeiben van lehetőségem szemlélődni. Mint bárkinek, ki erre tudatosan megnyitja önmagát. Ezért nehéz bármiről is véleményt formálni, mert vannak a fizikai létnek, s a szellemi világnak sajátos törvényei, ok-okozati összefüggései. Egy biztos, ami magasabb szinten most zajlik, az valami csoda. Akkor is, ha ezzel sokan nincsenek tisztában.
De!
Látom, hogy a járvány miatt hányan félnek, s félelmeik miatt mennyi ember megy szembe önmagával, és másokkal. Totálisan olyan érzést kelt, mint a középkorban a boszorkányüldözések. Nem változott volna azóta semmi az emberekben? Kizárt. Nem azzal van baj, hogy hisz valaki a járványban vagy nem. Azzal sincs baj, hogy van, aki oltáspárti, s van, aki oltásellenes. A baj azzal van, hogy sokan, nagyon sokan nem veszik észre, hogy a nagyhatalom úgy mozgatja őket, mint bábukat. Szó szerint fejjel a falnak küldenek...

A közvetlen ismeretségi körömben mikor már azt látom, hogy szülők utasítják el gyermeküket azért, mert ő nem akarja beoltatni magát, ezek a helyzetek azok, amikre már szavak sincsenek. Amikor régi barátok ugranak egymás torkának, mert nem értenek egyet. Az egyik attól fél, mert majd megbetegszik és meghal. A másik meg azért fél, mert rá van kényszerítve egy olyan világ a járványt képviselőkkel szemben, amiben abszolút nem hisz, vagy amiben nem akar egyáltalán részt venni. És közben ott van még sok-sok ember, kik középen állnak, s azt mondják: "Hé ember, állj már meg. Nem jó így. Nem veszed észre, hogy háborúban vagy? Önmagaddal...!"

Kérdezem én. Milyen világ az, ahol családok mennek egymásnak egy szinte láthatatlan erő miatt? Ha ennyi energiát képes valaki gyűlöletbe, félelembe fordítani, képzeljük el, mi lenne, ha ezt az energiát arra használnánk, hogy végre mernénk egy jobb és nemesebb világot megteremteni ide a földre. Mi történne akkor? Ami egy olyan világ lenne, ahol merjük megélni akár a járványt is, és merjük megérteni, hogy a halál úgyis akkor ér el minket, amikor annak ideje van. Sem előbb, sem később... Szerencsére erről csak igen kevesek, és kiváltságban lévő emberek dönthetnek, hogy mikor mennek el.

Látjátok, már hosszú ideje hordjuk a maszkot, mégis a helyzet nem változott. Mert aminek végig kell most söpörnie, az végig fog akkor is, ha nem tetszik. De nem is ez a gond. Ha beoltatod magad, utána mi a f@szé ugrasz neki annak, aki meg nem akarja? Most akkor nem védőoltás a neve? Ha meg nem oltatod be magad, mert nem hiszel benne, akkor te meg mi a f@szé nyomod a hülye sztorijaidat annak, aki beoltatta magát? Mit kell egymást ijesztgetni? Nincs elég bajotok? vagy túl sokat unatkoztok?

Én nem értem mi történik az emberekkel, ott bent. Vagyis valójában pontosan értem...
Csak óvatosan megsúgom itt mindenkinek, aki még idáig eljutott, hogy az egész, ami történik a kozmosz és nagy Egy törvényei szerint egy pontosan betervezett, csodás folyamat része. Mert itt már egy nagyon komoly dolog zajlik. És nem csak földi szinteken...
Ha érdekel, szívesen írok ezekről az eseményekről. Továbbá azért említsük már meg azt is, ha most itt lenne egy Jézus, vagy Buddha, már rég nem élne, mert a csőcselék szétszedné. Máglyára vetné, keresztre feszítené és még sorolhatnám ezeket a finomságokat. Pedig higgyétek el, rengeteg igen magas kaliberű, teremtő szintű mester van most itt lent a földön. És pontosan teszik a dolgukat, láthatatlanul. Őket észrevenni pedig már csak nyitott szívvel lehet.

Van még némi szabad akarata az embernek. Nem sok. De az egyik, ami a legfontosabb szabadakarati törvény, hogy ahogy a saját világod megteremted, úgy fogsz élni. Ha félsz, akkor félelemmel teli világ vesz majd körül. Ha gyűlölsz, ezt kapod. Ha képes vagy átlátni mindezeken, és felemelsz másokat, téged is felemelnek. Ha szeretsz, akkor is, amikor a legnehezebb, téged is szeretni fognak.

Ma láttam egy képet, ahol egy család találkozott, és ilyen építkezési fóliát húztak falként maguk elé, így ölelkeztek.... Hú, kemény látvány volt. Hát jó. Ezt választották. Legyen így. Az ő világuk.
Az én világomban akit szeretek, attól nem félek. Azt megölelem. És ő is engem. Ha beteg, ápolom, nem pedig elkerülöm 5 méterről. S tudjátok miért? Mert nem lehet tudni, lesz-e még holnap. És ezt most nagyon komolyan mondom. Akitől elzárod most magad, holnap lehet már nem lesz az életedben... És soha de soha többet nem fogod tudni már megölelni őt. És hidd el, baromira fog hiányozni, és baromira fog fájni az a pillanat, amit elmulasztottál. Hogy honnan tudom? Apukám elmenetele évekkel ezelőtt megtanította ezt a törvényt. Sosem tudhatod, ott lesz-e még veled másnap.
Most azt hiszed, a másik mindig ott van, ha kell. Most épp félek a járványtól, ezért kizárom. Most épp nem akarok érzelmet, mert az sok lelki munka, letiltom... ez mind könnyebb út. Pedig nem mindig lesz ott a másik. Szerencsére az élet eszméletlen kegyes velünk. És előbb vagy utóbb, mind átéljük azt, amit tettünk másokkal. Legyen az jó, vagy rossz.
Szabad akaratod tehát nem sok van, de pont te vagy az egyetlen, aki dönthetsz arról, hogy azt milyen minőségben éled ezután.

Na és most veszek még egy nagy levegőt, és beszélnék még azokhoz a testvéreimhez, akik magukat fejlett spirituális mesternek hívják, de közben képeket posztolnak ki magukról, hogy már beoltatták magukat.
Komolyan..., most komolyan?
Egyrészt, ha fejlett mester vagy, akkor nem értem, hogy nem vagy képes látni a magasabb szintű folyamatokat, s azt, hogy egy kollektív aktiválás zajlik, ami a világ összes emberében végigmegy vagy így, vagy úgy..., mert egy kozmikus folyamat végén vagyunk. Ez sem gond. De azzal, hogy mesterként megosztasz egy ilyen képet, felfogod hogy ítéletet osztasz? Hogy ezzel, egyrészt ítéletet alkotsz azok felett, akik épp máshogy gondolják? Talán pont azokat osztod meg, akik eddig hozzád fordultak segítségért. Hol van akkor benned az elfogadás? Továbbá saját hitelességed kérdőjelezed meg egy-egy állásponttal. Miért nem hagyod meg az embereknek a szabad akaratukat? Miért nem szeretsz csak úgy simán, ítéletmentesen? Oltasd be magad, ha neked az jó. Vagy ne oltasd. Lényegtelen. Neked, mint mesternek már látnod kellene, hogy mindez már mennyire lényegtelen. Neked most az lenne a dolgod, hogy vigaszt nyújts azoknak, akik elvesztették a reményüket a szeretetben. Kik kitaszítattak, mert nem akarnak harcolni. Hogy létezéseddel megmutasd sokaknak, hogy maradjanak középen egyensúlyként, s erősítsd elfogadó szereteteddel és energiáddal a kollektív tudatot.
Igen, most ebben a pillanatban én is ítéletet mondtam. Mert akikről írtam, talán még nem valódi mesterek. Szerencsére az élet ezt is mindig megoldja. Jó munkához pedig idő és megértés kell.

Komolyan kérdezem gyerekek... Nem fáradtatok még el? Ne értsetek félre, én imádok a káoszban is létezni, s higgyétek el, nekem sem könnyű mindig. Olyankor magamba nézek, igyekszem átlátni az illúzió, mátrix felett, rendezem belső világomat. Felkészülök arra is, hogy lehet holnap már én sem leszek itt. De milyen jó lenne egy olyan végjáték, ahol mind csak nevetünk, könnyedén az egészen. Ahol átadhatjuk magunkat egy szerelmes csóknak, megöleljük a szüleinket, gyerekeinket. Ahol bátran kezet fogunk egymással, vagy sokan táncolunk egy térben, maszk nélkül.
Higgyétek el, hogy aminek meg kell történnie, az meg fog. És védekezhetünk ellene, de meg kellene végre érteni, semmi más nem maradt nekünk, csak a jelenünk. A jelenedről még dönthetsz. Csak arra kellene figyelni, mit súg a szíved. Elmerülni kicsit magadban, átgondolni, hogy amit teszel, az jó vagy nem. És ennek megfelelően korrigálni, cselekedni, élni. Szeretni, létezni együtt. Ennyi lenne a lényeg. Együtt. Az ember társas lény, nem véletlenül bombázzák most a legfontosabb kapcsolatainkat szét... Sokszor mondom, hogy merjünk magányunkba elvonulni. De ne egy külső kontroll hatására, csak önmagunk miatt.
Ide együtt jöttünk, s együtt megyünk el. És ezt nem csak én állítom.

Ez az írás nem szólt mindenkinek. Akikben léteznek még valódi érzések, azok értik, miről beszélek, s csak annyira veszik magukra szavaimat, amennyire szükséges.
Ne vegyük mindig túl komolyan az életet, mert akkor nem marad könnyedség bennünk, mely egy magasabb szintre emelhet. A bennünk lévő tüzet mások égetése helyett közös örömtánchoz is használhatnánk végre. Ideje lenne kilépni az eddigi évezredes hitrendszerből, és végre valamit máshogy csinálni, mint eddig.
Én most arra kérlek, ha érzed még magadban az erőt, akkor merj hinni és bízni önmagadban. Igenis sokan, nagyon sokan vannak még melletted, csak észre kell venned. És azzal, hogy elhiszed mekkora erő és szeretet van benned, már rengeteget segítesz. Emeled a teret, milliókra hatsz. Pusztán azzal, hogy mersz áramlani, hagyod, hogy a szíved, mint iránytű vezessen utadon. Ennyi lenne a lényeg. Sem több, sem kevesebb. Együtt játszani és létezni ebben a csodás térben, amíg lehet.


Ha úgy érzed, tudnék bármiben segíteni, akkor ezen az oldalon keresztül felveheted velem a kapcsolatot:

https://www.aramoljszabadon.hu/kapcsolat/