ÉNIDŐ

Bevallom, nagyon elfáradtam. Nem csak testileg, de lelkileg is a nyugalomra vágyok.
Minden egyes nap, és annak minden egyes órájában arra törekszem, hogy belső békém és nyugalmam emlékeztessen eredeti otthonomra, melyből táplálkozhatom. S itt, ezen a helyen nem őrülnek meg az emberek karácsony előtt, s ahol a szeretetet vagy törődést nem tárgyakkal fejezik ki. Ahol tisztelik az állatokat, fákat, mert mindennap ünnep, s nem ennek a három napnak áldozzák e csodás lényeket. Ahol kölcsönös a tisztelet, az együttérzés minden tekintetben. Ezalatt pedig azt értem, hogy megértjük, ha a másik épp magányra, egyedüllétében való feltöltődésére vágyik.

Ez az év sokunknak elég hullámzó, s fogalmazhatok úgy, hogy lelkileg "megterhelő" volt. És igen, merjük kimondani, hogy néha nehéz a világ. Hisz aki elég szerencsés, az észrevehette, hogy az élet elé rakott minden olyan helyzetet, melyet még nem volt alkalma valamilyen formában megérteni, elfogadni, vagy elengedni. Ezért érezhettük sokan, hogy terhelő számunkra. Mégis mindez mögött egy olyan segítő és támogató energiát fedezhettünk fel, ami egy magasabb rendű eszme felé vezetett bennünket. S ha fel mertünk ülni ezekre a hullámokra, érzékelhettük, hogy hullnak le rólunk régi programjaink, gyermekkorunkból ránk ragadt mintáink, s hogy napról napra valami csodás lénnyé formálódunk. Régi énrészeink elkülönülhettek tőlünk, s mi így válhattunk egyre üresebbé és tisztábbá a szó legnemesebb értelmében.
Így most, év végére mi is maradt magunkból?
Az a pici MAG, ami a legősibb bennünk. A minden és semmi. Az az energia, mely eredendő tudásunk és bölcseletünk hordozója.
Már többször írtam a változásokról, hogy ez mindenkivel megtörténik, ha akarjuk, ha nem. De akkor tudunk egészséges életet élni, ha elfogadjuk, hogy körülöttünk, s bennünk is mindig, minden változik.
Év végére tehát sokan, nagyon sokan mássá váltunk. Nem lettünk többek, kevesebbek, jobbak vagy rosszabbak. Egyszerűen csak megérthettük, hogy milyen is az, amikor az ember el kezdi megérteni, szeretni és tisztelni magát. Megtanulhattuk kijelölni határainkat, bátrakká válhattunk, s oly sokakkal ellentétben élni kezdtük a minőséget, amivé most váltunk.
Ezért év végére teljesen természetes állapot, hogy fáradtnak érezzük magunkat. Hisz a világban most oly sokan pörögnek, sietnek, igyekeznek megfelelni azoknak a programoknak, azoknak a szeretetnyelveknek, mely inkább telepszik súlyként, s inkább érzi kényszernek valaki, mint valódi kincsnek... S aki erre érzékeny, kinek van szeme minderre, az látja, hogy ez, így nem jó.Nem az ajándékok vásárlásával van a bajom. Sőt, pontosabban fogalmazok. Nincs nekem bajom senkivel. Csak nehéz nézni, hogy egyes emberek, a testvéreink miket tesznek magukkal, és másokkal.
Állok a boltban, és kígyózik a tömeg. Tele mindenféle jelentőség nélküli tárggyal, és halott állatok tetemeivel a bevásárlókocsi. S közben figyelek. Látom az elgyötört, fáradt arcokat. A gondterheltséget. Hallom, ahogy beszélnek egymással, vagy arról a személyről, akinek ajándékot venni készülnek:
- Jó lesz az neki, nem mindegy? Tedd már be, oszt haladjunk tovább!
Kerülgetik egymást, közben káromkodnak, méltatlankodnak. Nem várja ki a sort, mert siet, mert neki dolga van, ezért megelőz mindenkit...
Ez a szeretet?
Így kell szeretni?
Hát köszönöm, de... én ebből nem kérek. Mert szavainknak súlya van. Ez a szómágia. És bár adhatunk ajándékot, de abba minden bele van kódolva. Minden. Pedig ezekkel a szavakkal akár gyógyíthatnánk is, egymást és magunkat.

S bevallom, igen, fáradt vagyok. Lelkileg. Nehezen veszem rá magam egy egyszerű bevásárlásra is ebben a hónapban. Mert mint írtam, látom ezt a kisvilágot. S igyekszem érteni, miért teszik ezt magukkal oly sokan. Az emberekből indulat és agresszió tör elő. Amit lássuk be, valójában maguknak csinálnak. Már még csak nem is sajnálom őket.
- Ember! Mit csinálsz magaddal? Fáradt vagy? Akkor pihenj. Nincs időd? Maradj otthon! Kevés a pénzed? Akkor ne vegyél most az idén ajándékot.
De mindennek ellenére látom azt a szegletet is, ahol egy tekintet felér egy öleléssel. S oly sok igazán szeretetteljes társsal vagyok körülvéve. Ezekért a pillanatokért pedig igazán hálás vagyok.

Sokan vagyunk, kik elfáradtunk,
és mi maradt nekünk év végére?
Mi saját magunk.
Ez az üresség. Ez a csoda. Amit azzal töltünk meg, amivel csak szeretnénk. Ehhez viszont teljesen természetes, hogy vágyunk a saját belső békénkre, nyugalmunkra. Hogy MAGunkból töltődünk.
Rengeteg segítő jár köztünk. Akad, ki már tudja, hogy miért van itt. S van, ki még kételkedik valódiságában. Sokan vannak, nagyon sokan. S hogy miben segítenek? Ők azok, kik jelenlétükkel emlékeztetnek minket az igazi otthonunkra, ahonnan egykor jöttünk, s hová tartunk. A nézésükkel, mozdulataikkal, hangjukkal emlékeztetnek annak illatára, dallamára, érzésvilágára, hívogató szavára. S arra is emlékeztetnek minket, hogy mindez, miben most vagyunk, csak egy pillanatnyi létállapot.Kérlek benneteket, hogy ÉBREDJETEK! Mind, kik ezért vagytok! Hisz szükség van rátok. Vegyétek észre azt, ki él testetekben, s honnan jöttetek. Igen, lehet elfáradtatok, mert már nem elégíti ki lelketeket a pénz, egy jó autó, vagy egy menő állás. De van, miből tudtok táplálkozni. És ez mindennél erősebb. Ez pedig a saját belső lényetek. És most egymást is emelhetitek, segíthetitek. Csak merjétek észrevenni, kik vagytok. Majd ezzel a felismeréssel ragyogjátok be létezésetekkel a világot.A december utolsó pár napja áldott lehet mindazok számára, kik érzik, lelkük elvonulásra szólítja fel őket. Ez a hónap arra kér, merjünk önmagunkban elmerülni, s ismerjük fel azt a belső forrást, mely kiapadhatatlan, s mely által másokat is ráébreszthetünk igaz önvalójukra.

Az én karácsonyi ajándékom magamnak és mindazoknak, kik elfáradtak, az ÉN IDŐ. És kívánom mindenkinek, kik bátran vállalták útjukat az idei, 2018-as évben, hogy merjék megadni maguknak a visszavonulást, mert ezerszeresen fogja meghálálni magát.
Végül pedig szeretném megköszönni mindazoknak a felém irányuló, teljes elfogadó szeretetét, kikkel ebben az életben is együtt létezhetem. És ha időnként elfáradok, megráznak, emlékeztetnek arra, ami vagyok, s ahonnan jöttem.