Aggódom érted

2019.06.01

Amikor valaki azt mondja, aggódik érted, felesleges hinni neki. 
Egyrészt, mert aki igazán ismer, és szeret, az bízik benned, minden körülmények között. Ahelyett, hogy aggódna. Ismeri, mekkora erő van benned, s tudja, hogy képes vagy újra és újra felállni, amikor majd ott lesz az ideje. Nem sürget, csak melletted van és támogat. Talán csak a jelenlétével. 
Másrészt pedig, ha valakinek számítasz, az nem mondja. Hanem bekopog hozzád, és átölel. Vagy felhív telefonon, és csak hallgat téged. Figyel rád. . Tudod miért? Mert fontos vagy neki. Ha épp nem vagy jó állapotban, akkor is csak úgy ott van. Lehet csomó más dolga lenne, de akkor az számára másodrendűvé válik.

Sokan vannak, akik azt mondják, aggódom miattad, aggódom érted. De csak leírják és ennyi. Aztán hagyják, hogy minden menjen úgy, mint eddig. Ez sem baj, mert megtanít arra, hogy meg tudd különböztetni az igazit a hamistól. 
Azt mondja, aggódom érted ezért meg ezért. Aztán mikor tényleg szükséged lenne egy kis figyelemre, megértésre, vagy épp arra, hogy csak kiadd a másiknak a fájdalmad, akkor már nincs ott. Mert hirtelen minden más fontossá válik számára. Hisz az aggódás felelősség is egyben.

Számomra, aki fontos volt eddig, az mellett akkor is ott maradtam, ha épp összeveszett velem, és szidott a sárga földig. Vagy egész éjszaka fent voltam, és néztem, veszi-e még a levegőt, de nem aggódtam, mert nem volt rá időm. Féltettem? Igen, féltettem, de nem aggódtam. /És talán ilyenkor nem is a másikat félte, hanem magam, hogy mi lesz velem, ha elveszítem./ Mikor éjszakába nyúlóan kerestem valakit, mert épp valahol kóborolt bánatában. Vagy már nagyon fáradt voltam, de ültem és hallgattam őt, mert tudtam, neki ez fontos. Cselekedtem, nem azt mondogattam "fontos vagy nekem, aggódom érted".
Szóval ezek mind csak szavak...

Aki időnként olvassa az írásaimat, az tudja, hogy abban is hiszek, hogy igazán tenni csak magunkért lehet. Viszont a felénk nyúló kezet is csak a mi döntésünk megfogni, ha nekünk épp nincs elég energiánk felállni. Időnként úgy, hogy azt mondjuk a másiknak, "Ne írd, hogy aggódsz, inkább akkor gyere ide, és nyugtass meg." "Kérlek, főzz nekem egy tányér levest, mert nem bírok kikelni sem az ágyból." "Legyél mellettem, mert egyedül nem érzek elég erőt hozzá, hogy megbirkózzam." Merni segítséget kérni, kifejezni az igényeinket, érzéseinket. Ez is művészet. És az önmagunkon való felülkerekedés. Hisz ezt is, de kevesen merik megtenni. Pedig itt vagyunk egymásnak, és ha tudjuk a másikat is emelni időnként, miért ne tennénk?

Annyian mondták már ezt a szót..., amikor viszont fontos lenne, hogy melletted legyen, nincs ott. Aztán amikor kicsit is negatívan viselkedsz, már hirtelen nem aggódik. :D Csak nézz körül a kapcsolataidban. Megszűnt a fontosság. Mert ha épp csúnyán viselkedsz (bár lássuk be, hogy a világ annyira, de annyira tökéletes, hogy rajtad kívül talán senki más nem negatív. Nem, nem... soha. Persze kötelező mindig mindenkinek mosolyogni - a facebook és instagram világa tudja ezt a legjobban), akkor az már nem tetszik. Tehát levonva a konklúziót..."Ha számomra megfelelően viselkedsz, majd aggódom érted. Ha meg nem, akkor menj a lecsóba." képlettel meg is oldódik az aggódók problematikája.Akinek fontos vagy, az nem mondja, csinálja. Az egyszerűen csak műveli a szeretetet. Az biztat téged, megölel, meghallgat. Az lát. Ha nem is mindig, de igyekszik látni téged úgy igazán.

És most neked is érdemes magadba nézni. Te mennyit teszel azért, akit szeretsz? Vajon mindig kifejezed felé az érzéseidet? Vagy könnyebb neked is elhatárolódni, ha már valamivel esetleg érzelmileg dolgozni kellene? Mert ha így van, akkor inkább magadért aggódj. Senki másért. Az idő megy, és a hangemberek ideje is lejárt. Csak az őszinte és tiszta kommunikációnak van már helye. Az pedig sokszor inkább a cselekedetben nyilvánul meg.

Ne aggódjatok, csak szeressetek egyszer már végre igazán! Merjétek már beleengedni magatokat az életbe. Akinek meg kell halnia, úgyis megfog. Aki meg egyszer dühös, úgyis megbékél. Sosem volt még olyan, hogy egyszer csak nincs sehogy. Felkelek, és azt veszem észre, hogy sehogy sincs? :D És aki meg olyan, hogy kisebb probléma esetén elhatárolódik, azért meg nem kár. Hagy határolódjon. Ő baja, hogy nem akarja teljes egészében látni a világot, veled együtt.

Merd igaz, őszinte emberekkel körülvenni magad, mert megérdemled. Talán időnkét a barátaid, játszótársaid is fáradtak. Egyszer te, máskor ő a toleránsabb, vagy megértőbb. Aztán lehet időnként mind a ketten rossz passzban vagytok. De aztán jön egy új nap, és valamelyikőtök megbölcsül. :D Megváltozik az addigi világa, máshogy lát már mindent. És hidd el, ha szükséged lesz rá, ott lesz. Mert ott akar lenni. Ad magából valamilyen formában. Te pedig vedd észre és értékeld. Végül majd ha már akarod, állj fel, és folytasd az utad.