ÚT

2020.02.13

Már nem hiszek a jóban és a rosszban, vagy a sötét és fény oldalában. Sem a sátánban és az istenben. Abban hiszek, hogy körülöttünk minden EGY. És a földi szféra dualitásához hozzá tartoznak ezek a "címkék". Viszont magasabb szemszögből nézve, minden, amit kapunk, vagy érzékelünk, megtapasztalás. Értünk. A kedvünkért, miattunk történik.

De hagyom kicsit most játszani az elmémet. Tegyük fel, ha én lennék a sötét oldal megtestesítője és Te az ébredező, a leggyönyörűbb ékes kövekkel fényesítve pakolgatnám ki azt a csábító utat, mely bárhová elvezet, de legfőképp minél távolabb önmagadtól.
Miért? Hogy ne is emlékezz rá, ki vagy valójában. Hogy fel se tudd fogni, te vagy a MINDEN, aki még engem a sötét oldalt is megteremtett, pusztán azért, hogy megtapasztald, mennyire vagy képes ellenállni a benned létező fénynek.
Minden cselt kipróbálnék.
Úgy mozgatnám az ego-d, hogy érezd annak szárnyaló boldogságát. Majd mikor a valódi boldogság szele megcsapna, úgy hagynálak faképnél, mint a huzat, hogy azt hidd, minden, ami körülvesz téged, a legrosszabb dolog, ami csak érhetett téged.
Igaz szavakat suttognék a füledbe, majd egy kis hamisat, hogy elhidd, különleges vagy, és ezért minden jóslatod, érzékelésed megkérdőjelezhetetlenül tökéletes.
Ahol csak tudnám, elvonnám a figyelmed, hogy egy pillanatig se tudj önmagadba visszavonulva töltekezni, és erőt meríteni. Hogy a megérzéseid a lehető legjobban elássam a mélységes tudattalanodba.
Elhitetném veled, hogy a fény az csak a pozitív létezés, a gonosz pedig a sárkány, és farkas, no meg akiknek szarv van a fejükön. Akinek pedig nem mindig decsudijó az élete minden pillanatban, nem bólogat bőszen neked, és nem ér körbe az örömtől a szája, az csakis a negatív oldalhoz tartozik.
A legnagyobb és legigazibb mestereket rejteném el így előled, a megítéléseiddel játszadozva.
Mindezeket angyali szépséggel és tökéletes mosollyal az ajkamon tenném.
Rengeteg minden lenne a tarsolyomban. És talán még fizetnél is érte. 😊

S talán, ha tanítómesterként állnék előtted, akkor is megtenném mindezeket, vagy az ellenkezőjét. Pusztán azért, mert bíznék benned, és tudnám, hogy bármiből képes vagy felállni, bármikor el mered engedi az ego-s világod uralmát. Bármikor képes vagy meglátni önmagad. Mert ismered a saját megérzéseidet, és elég egyszer, csak egyszer igazán ezt az utat meglépned.
Ha bele kellene esned a gödörbe, hogy megértsd ki is vagy, én belelöknélek. De dobnék kötelet is, hogy mikor már nagyon unod, ki tudj mászni. S kezeim kinyújtanám feléd
Sosem mutatnám meg igazán az arcomat, mert ítéletmentességre, s tiszta érzékelésre tanítanálak. Te pedig engem türelemre. S kettőnk csodás játékának a része lenne a felismerés, hogy valójában egymásért vagyunk itt.
Tiszteletben tartva szabad akaratod, nem mondanám meg helyetted mi helyes, mi nem, vagy mit tény és mit ne. Jövőd helyett pedig a jelenedre emlékeztetnélek
Talán kemények lennének időnként az eszközeim, de a háttérben mindig ott lennék veled. Óvó tekintetemmel kísérnélek. Kísérnélek, de nem helyetted tenném meg a lépéseket. Miért? Mert tudnám, hogy ki vagy.
S bár az én utam csak egy alig láthatóan kitaposott ösvény, igen szerény. Melyet már a fű is benőtt, hisz kevesen járnak azon. Néhol egy-egy jelentéktelen kaviccsal megszórva. S ha észreveszed, majd lehajolsz és tenyeredbe veszed, emlékeztetni fog, hogy jó az irány. De tudnám, végül minden út az igazi otthonodba vezet.