"Túl-él-ő" csomag a könnyed fizikai léthez (1.fejezet)
Tudom, hogy most sokaknak nagyon nehéz a jelenlegi világban "élni", mely főleg mentálisan terheli meg az embert. A katasztrófák, háborúk, vírushelyzet, anyagi bizonytalanság, lelki nehézségek, negatív energiák mind körül vesznek minket. És akik érzékenyek a jelenlegi állapotokra, azt is érezhetik, hogy ezek a gondok, problémák, szinte már felemésztő jelleggel törnek be a személyes élettérbe, belső lelki világba. Még annak ellenére is, hogy mindez csupán lehet a fejekben létezik, mert a valódi világukban az adott pillanatban minden jelen van, mely szükséges a mindennapi élethez vagy a következő lépéshez. Szóval ezek az érzések most sokakban léteznek. És van, amivel csak úgy tudunk felszámolni, ha megtesszük a szükséges lépéseket.
Ha Te, aki most olvasod soraimat, ebben a pillanatban megállsz, veszel egy mély levegőt, majd miután kifújtad, megkérdezed magadtól: "Ebben a pillanatban meg van minden, mire szükségem van?" - s ha a válasz IGEN, akkor van számodra egy igazán jó hírem.
A nehéz energiák ellen tenni tudsz. Képes vagy rá! Meg tudod csinálni! Ahogy én is teszem ezt nap, mint nap.
"Minden egyes nap egy újabb felébredés..."
S ha így állunk az életünkhöz, akkor rengeteget tehetünk
annak érdekében, hogy a negatív energiákat pozitív energiába fordítsuk át.
Nem
azt kérem tőled, hogy dugd homokba a fejed. Sosem tennék ilyet, mert abban
hiszek, hogy amivel dolgunk van, az úgyis meg fog történni, ezért jobb előbb
túllenni azokon a dolgokon is. Természetesen vannak olyan helyzetek, amik
tőlünk (részben) függetlenek, pl. a világban zajló események (mint a jelenlegi
politikai helyzet, áremelések, bizonytalan lét) nyilván mindezek hatnak ránk.
De attól, hogy beleragadunk a félelembe, vagy önsajnálatba, azzal csak rontunk
az egyébként is kiélezett helyzeten.
Mint mondtam, az
utóbbi hónapokban nekem is folyamatosan tennem kell azért, hogy a fejemben
átalakítsam a nehéz energiákat, sokszor én sem érzem túl jól magam annak
ellenére, hogy valójában minden rendben működik az életemben. Az
agyam nekem is sokszor kattog pl. világban zajló eseményeken, még annak
ellenére is, hogy több éve végzek komoly meditációs gyakorlatokat, mély
felismerésekben van részem. És még annak ellenére is, hogy tisztában vagyok
vele, az agyalás és a negatív gondolatok nem előre visznek csak hátráltatnak.
De igyekszem úgy tekinteni a jelenlegi állapotra, mint egy mentális
gyakorlatra.
Épp ezért összegyűjtöttem számodra olyan valóban egyszerű és anyagi forrást sem igénylő gyakorlatokat, melyek segítenek téged, engem, s másokat is abban, hogy mentálisan egészségesek lehessünk és maradhassunk. Ez nagyon fontos a mai helyzetben. A kollektív energiákat tekintve akkor tehetünk a legtöbbet nem csak önmagunkért, de másokért és a világért, földanyáért is egyben, ha mi jól vagyunk. Ha merünk jól is lenni a legnehezebb időkben is. Ezek a praktikák, gyakorlatok működnek, de tény, hogy dolgozni kell velük.
A világomat csak én tehetem jobbá. A tiédet, pedig te. És ez így van jól. De megfoghatjuk egymás kezét, dolgozhatunk együtt azon, hogy egyre könnyedebb és könnyedebb legyen a fizikai lét a külső energiák befolyásolása mellett. Természetesen azzal is érdemes tisztában lenni, hogy a föld, mint egy duális világ pont attól tökéletes, hogy néha nehézségeket is teremt az életünkbe. Ami nekünk szól, higgyétek el, hogy annak megoldásához minden esetben kellő erőt kapunk.
Ezeket a
praktikákat két részre osztottam. Ebben a fejezetben arról írok, hogy
tudunk tenni fizikailag a mentális egészségért azért, hogy jobban teljenek a
napjaink. A második fejezet arról szól, milyen mentális gyakorlatok tudnak
segíteni azért, hogy fizikailag és szellemileg is harmóniában éljük az
életünket. A két téma között fogsz átfedést találni, mivel a napi célzott
tevékenységeket össze lehet kötni az elme tudatos irányításának, azzal való
együttműködésünknek gyakorlataival. A harmadik anyagban pedig szeretnék olyan
forrásokat megosztani (akár egy- egy könyv, vagy YouTube csatorna, meditációs
hanganyagok stb...), amik segítőek lehetnek.
Az általam nyújtott
gyakorlatok nem fogják egy varázsütésre megváltoztatni az életed. Mert az élet
ilyen, hogy folyamatosan változik, ahogy mi is, ezért folyamatos kihívásokban
lehet részed, míg itt vagy. De személet vagy nézőpontváltással valóban
könnyedebb lehet az utad. Tehát senki nem fogja helyetted feloldani a
félelmeidet vagy karmáidat, de jó segítőket mindig találhatsz, akik nem
nyerészkedni akarnak belőled, és magukhoz kötni, hogy minél többször hagyd ott
náluk az amúgy is értékes pénzed és időd. Hanem ellátnak olyan tanácsokkal,
mellyel egy minimális idő és energiabefektetéssel önjáróvá tudsz válni az úton,
melyet magadnak választottál.
Szívesen ajánlom nem csak magam, hanem
azokat az embereket, akik a szolgálatot, mások megsegítését választják. Ezért ha úgy érzed, elakadtál, keress bátran, akár személyesen, akár valamelyik csatornán. Mert van közös bennem és benned. Mégpedig az, hogy mi mind buktunk
már el, vagy hoztunk rossz döntéseket magunk ellen. Mi mind ugyanolyan emberek
vagyunk, IS vagyunk, mint mások. Ezért pontosan tudjuk, milyen az, amikor fel kell
állni még akkor is, ha azt érezzük képtelenek vagyunk erre.
És veled együtt már tudjuk a titkot,
hogy valójában mind egyek vagyunk. Ezért, ha te jól vagy, én is.
És ha én jól
vagyok, azzal neked és sok más embernek segítek.
Nézzük akkor a fizikai létsík PRAKTIKÁIT, melyek hatásosak lehetnek számodra. Nem szükséges mindet választanod, érezz rá, hogy melyik válik be a leginkább épp akkor, mikor szükségét érzed. :)
1. Jó
reggellel jól indul a nap!
Ébredés után nyújtózkodj egyet. Megnyújtod az izmaidat, gerincedet,
végtagjaidat. A nyújtózkodás kellemes érzéssel tölti el az embert, mert a
gerinc mellett lévő idegpályák stimulációt kapnak. Így míg a test kellemesen
felkészül a napra, a kijelentéssel pedig egy pozitív mantrát kapcsolhatsz
hozzá. Így az agynak ez egy olyan jelzést ad, mikor valami boldogságos
dolog történik velünk. Reggel mikor felébredsz és kinyílik a szemed, végy
egy mély levegőt, s áldd meg önmagad egy kijelentéssel, szóval, mantrával.
Bármi, amit a legtisztábban és könnyedebben érzel. Pl.: "Minden nap egy
felébredés és ezt könnyedén élem meg." Vagy "Csoda, ajándék vagyok a
világnak és ma a békét, szeretetet, harmóniát stb választom"(ezt hagyom az
intuíciómra, melyik legyen). De természetesen más pozitív megerősítéssel
is kezdheted a napot. És ami nagyon fontos, hogy mindeközben nyújtózkodj
egyet.
2. Lélegezz,
mert jó, hogy élsz! A
következő anyagban a légzésről majd beszélek bővebben. Itt a lényeg és a
cél az, hogy amikor észreveszed, hogy egy negatív gondolat érkezik, vagy
stressz ér, akkor fújd ki a levegőt, párszor lehet erőteljesen is ki-be
lélegezni, majd egy picit lassítsd le a lélegzetvételed. Pont úgy, mint
amikor békét, nyugalmat érzel. Így azt üzened a negatív gondolataidnak és
az elmédnek: "Köszönöm, hogy figyelmeztettél, de tudom, hogy minden a
legnagyobb rendben van. Képes vagyok bármit megoldani, ami jön."
3. Igyál
sok vizet. Sok-sok vizet, hogy áramlásod segítse! Hagyd meg a testednek, hogy ő is
segítse az öntisztító folyamatokat. A víz pedig belül tisztára mos,
hidratál, tisztábbak lesznek a gondolataid, kreatívabbá válsz. Amikor
vizet iszol, akár bele is programozhatsz egy minőséget, akár azt, amit
reggel kiválasztottál magadnak: "Ma a békét választom!"- mondod reggel.
Vízivásnál pedig érezd ezt: "Én vagyok a béke! A víz, melyet iszom, erre
emlékeztet." Szeresd a vizet, mert azért is van, hogy tápláljon téged
azzal, ami valójában te magad is vagy.
4. Tusolj
tudatosan, hogy tisztaságod ragyoghasson! Hogy is lehet tudatosan tusolni? 😊
Nagyon egyszerűen és könnyen. Számomra az egyik leghatásosabb negatív energia
transzformáló is egyben. Miután elvégezted a szokásos higiéniai tusolást,
a vizet váltsd a lehető legmelegebbre, amit a tested még elbír. Majd
fentről lefelé haladva, először elől, majd hátul, végül oldalt vidd végig
magadon a vízsugarat. A forró víz fellazítja az izmokat, ellazít és közben
képzeletben engedjünk is el minden negatív érzést, gondolatot. Képzeljük
el mindeközben azt, hogy a víz belül teljesen ki is mos minket. Eltünteti
a szerveinkből, energiaközpontjainkból azokat a blokkokat, feszültségeket,
melyek már nem szolgálnak minket. Majd ha ezzel megvagy, az igazi buli
akkor kezdődik.
Ha igazán bátor vagy (márpedig persze, hogy az vagy), akkor a vizet váltsd
teljesen hidegre, s ismét végezd el ezt a műveletet. Fentről lefelé
pásztázva először az arcod, tested első részét, majd a hátad és oldalad. S
itt a meleggel ellentétben most nem elengedjük, hanem befogadjuk az adott
minőséget, amit szeretnénk a napunk folyamán érezni. Ismét a
béke a példám erre. "Én vagyok a béke." S elképzeled, hogy a hideg víz
érintésével az adott testrész és az ott lévő szervek, sejtek is mind a béke
energiájával töltekeznek fel.
Az
fontos, hogy a fület, tarkót, hónalj részt és a tenyeret, talpakat se
hagyd ki, mert ott is sok meridián pont van, ami igényli a megújult
energiákat. A hideg víztől sokan tartanak, mert kellemetlennek érzik. Pedig ettől az
apró technikától már csodásabban fogod érezni magad. És arról még nem is
beszéltem, mennyire erősíti az immunrendszert vagy milyen feszessé
varázsolja a bőrt. Szóval megéri. Ha a hideg előtt veszel pár mély
levegőt, mint aki erőt gyűjt, akkor igazából jól fog esni.
6. Xanax
helyett mozgás! 😉
Ezt mind tudjuk, hogy a mozgás olyan hormonokat termel, melyek felelősek
azért, hogy boldognak érezzük magunkat. Ezt nem fogom részletezni, bárhol
utána lehet már nézni a neten. Szóval ha mentálisan jobban szeretnénk
lenni, mozogjunk. Mindegy mit, vagyis nem mindegy... Olyan mozgást válassz,
ami jó érzéssel is képes eltölteni, vagyis közben még jól is érzed magad.
A jóga azért jó épp erre, mert tiszteletben tartva a határainkat, segít
abban, hogy képesek legyünk mélyebben magunkra koncentrálni közben. De ezt
akár egy edzőteremben is megteheted, vagy tánc közben. Ahogy mozogsz,
érezd, az épp adott testrész, szerv mennyire jól érzi magát. Hogy a
mozgással szinte balzsamozod és simogatod belül a tested. Azt is megtapasztalhatod,
neked mi válik be jobban. A reggeli edzések, vagy inkább este, lefekvés
előtt segíti a mentális egészség megőrzését. Nekem az esti jógagyakorlatok
mindig kellemes fáradtságot nyújtanak, amitől mélyebben tudok aludni, mely
szintén elengedhetetlen a lelki egyensúlyhoz.
7. Engedd meg magadnak a passzív pihenést, jó
alvást! Nem azért születtél ide le, hogy az életed végigdolgozd. A munka
csak eszköz az életedhez, hogy kiteljesedj. Szóval engedd meg magadnak a
pihenést. Feküdj le időben, és aludj annyit, amennyi jól esik. Az alvás az
egyik legerősebb medicin a békés mentális állapothoz. Tehát mikor
lefekszel, arra készülj fel tudatosan. Előtte már ne nézz híreket, ne
beszéljetek katasztrófáról, engedd el a káoszt. Hogy is lehetséges ez?
Például a mozgás által, vagy egy esti meditációval is rákészülhetsz.
Esetleg a 432 hz-es frekvencia tartományú zenék hallgatása szintén a
pozitív energiák erősítését támogatják. De van még egy igen jó praktika:
Hálát adni magunknak az eltelt napért. Vedd számba azokat az apró
csodákat, melyek aznap történtek veled, és adj hálát érte. A legapróbbakban
van a legnagyobb csoda. Adj hálát, s éld is át újra annak örömét, ami ma
történt veled. Majd engedd el. Mindenkinek van ilyen, csak akarni kell
látni azt, amit az élet kínált épp aznap számunkra.
8. Az vagy, amit megeszel! Nem csak
amit, hanem ahogy is eszed. Minden energia, ami körülöttünk van. Még te
is. Még az élet is. Minden csak energia. Szerencsés vagy, hogy tudsz enni
és jóllakottan érzed magad nap végére. Vajon hányszor gondolunk erre?
Elsőként
fontos, hogy olyan ételeket együnk, melyek valóban táplálóak számunkra. Tudom,
a növény is érez. Mégis. Ha beleharapunk egy almába vagy uborkába, abban élet
van. Hosszú évek óta vagyok vegán, ezért sokak számára pont ezért nem vagyok
hiteles, mikor azt mondom, hogy a hús felesleges ráadásul egészségtelen is.
Ezért most nem is beszélnék az etikai részéről, mert a célom nem ez jelenleg.
De itt jön az a pont, ahol valóban nem dughatod homokba a fejed. Mint írtam, az
energia átalakul. Csak egy pillanatra gondoljuk át, hogy a húsipar milyen
áldozatokat termel. Az elkeseredettség, bezártság érzés, félelem, veszteség,
halál... ez az, melyet a gyorsüzemi feldolgozás áldozatai, az állatok megélnek.
Gondolod, hogy a húsokban nem raktározódik el ez az energia? Amit megeszel, az
nem pusztán hús. Az valamikor élet volt. És annak minőségét te viszed tovább,
mint egy körforgást. Ilyen egyszerű.
Olyan rezonanciájú világban élünk jelenleg, ahol választani lehet, hogy miben
szeretnél élni. Kérlek hidd el, hogy így van. A világod a te döntésednek az
eredménye. Ahogy az enyém is. Szóval ha szeretnél könnyed energiát, akkor
könnyed táplálékkal érdemes táplálnod magad. Élettel. Ez van. És míg eszel,
közben szintén elképzelheted, hogy az téged emel és könnyeddé tesz.
9. A
média helyett válj önmagad médiumává! Legszívesebben azt tanácsolnám, dobd ki a tv-t. De
nyilván az csak egy eszköz. A média által kínált hírcsatornákat,
reklámokat válogasd meg. És olyan külső forrásokkal tápláld inkább magad,
melyek emelnek, építenek vagy jó kedvre derítenek. Nem azt mondom, hogy ne
légy tájékozott a világban zajló események kapcsán. De azzal, hogy te is
félni kezdesz vagy átveszed annak rezonanciáját, nem segítesz magadon.
Sőt, egyenes út vezet a negatív gondolatokhoz. Azoknak már nem segít,
akikkel megtörtént, ráadásul még te is támogatod a kollektív tudatot az
aggódással, félelemmel. Ezzel pedig tovább gyűrűzik minden negatív
energia, mellyel mi is részeseivé válunk az eseményeknek. Ma már
köztudott, hogy létezik olyan társadalmi réteg, akik nem akarják, hogy jól
érezzük magunkat. Amíg félünk, aggódunk, dühösek vagyunk, addig könnyen
megtörnek mindent, s bármit ledughatnak a torkunkon. És a legszörnyűbb
ebben az, hogy mindezt a saját beleegyezésünkkel tehetik. Ismétlem, sosem
az eszköz a hibás, hanem az, hogy ezeket az információkat mi hogyan
kezeljük, hasznosítjuk. A média által zúduló információk is mind
táplálékok a testnek és elmének. A lélek pedig ennek megfelelően áramlik
ezután. Igen, történnek rossz dolgok a világban és az életünkben is. Ez
egy ilyen világ. Mielőtt lejöttél ide, pontosan tudtad, hová fogsz
érkezni. Ezt is te választottad. Ha azt érzed, hogy egy hír lesújt téged,
félelemmel táplál, az nem a te utad. Az nem te vagy. Mert te nem a félelem
vagy, hanem egy eredendően szabadon áramló szellem. Szóval dönts okosan,
és válassz olyan külső forrásból érkező információkat, melyek valóban
tisztán táplálnak téged. Ha jól vagy lelkileg és szellemileg, sokkal
tisztább döntéseket vagy képes hozni nem csak a saját, de mások életére
való tekintettel.
10. Énidő.
Lehet olyat? Hogy a viharba ne lehetne! 😊
Hidd el nekem, megéri. Megéri és megéri önmagunkra időt
szánni. Az én mentorom mindig azt mondta nekem: "Tégy egy lépést Isten
felé, s ő százat tesz feléd!" Évekbe telt, mire ezt a mondatot
megértettem. A bennünk örökkön létező isteni esszencia számára szükséges,
hogy folyton felismerje önmagát, akár a tükörben, vagy akkor, mikor épp
önmagunkat választjuk. Hogy is működik ez a mindennapi életben?
Minden nap tégy legalább egy olyan apró dolgot, mely csakis és kizárólag
rólad szól. Nem önzőség, hisz ha te jobban vagy, akkor könnyebben tudsz
adni is. Tehát lehet ez bármi, amire épp szükséged van. Például ma úgy
döntök, hogy az ágyban reggelizek. Olvasok pár fejezetet a kedvenc
könyvemből. Elvonulok pár percre, hogy önmagamból töltekezzem, és közben
akár meditálok is egyet. Veszek magamnak valami finomat és táplálót.
Meglepem magam egy apró ajándékkal, melyre régóta vágytam. A túlóra
helyett inkább a családommal leszek, mert megérdemlem. De minél több ilyen
dolgot fogsz tenni, annál inkább észreveszed, hogy automatizmussá válik, s
egyre inkább kiterjed önvalód igénye. Hogy számodra pedig mik azok a
dolgok, melyek szükségesek ahhoz, hogy jól érezd magad, ehhez érdemes
teljesen őszintének lenni magadhoz (erről fogok beszélni a második
videóban), és akár papírra is vetheted ezeket az igényeidet.
11. Aktív pihenés magasfokon! Akárcsak
a mozgás vagy énidővel való ajándék, az aktív pihenés is része kell legyen
az életünknek. A testünk "beolajozása" az elménket is támogatja abban,
hogy együtt működjön velünk. Az erdőben való töltődés csodákra képes. Hisz
egyek vagyunk a természettel. De bátorítalak arra is, próbáld ki, mikor
mezítláb végig sétálsz egy füves vagy homokos talajon. A talp a tenyérrel
párhuzamosan egy intuíciós szervünk.
Keress olyan tevékenységeket, melyek feltöltenek. Szerelmeskedj. Táncolj
vagy énekelj. Rajzolj, színészkedj, kreatívkodj. Ezt akár otthon te is
megteheted a saját szobádban. Játssz társasjátékokat. Válj gyermekké, akár
bújócskázz a sötét lakásban a kedveseddel. Csak élvezd a gyermeki tiszta
játék örömeit. Mert ezek nem olyan dolgok, melyek a felnőtt léttel
megkopnak. A bennünk lévő örök és tiszta gyermek mindig igényli a törődést,
figyelmet. Hallgasd meg mire van szüksége, s merj gyermekké válni. Ne
foglalkozz azzal, mint mondanak mások. Az még senkit nem vitt előre. Tehát
a lényeg, hogy aktívan is pihenj, találd meg az igényeidet, töltekezz.
Ezek a lehetőségek az első (gyökércsakra) és második (szexcsakra)
energiaközpontunk tisztítják, töltik, stimulálják. Ezek a központok pedig természetesen
kapcsolatban vannak a többivel, ezért egy spirituális utat járó embernek
sem elhanyagolható.
12. Ha kívül rend van, belül is rendeződnek a
dolgok! A takarítás vagy házimunka, kertészkedés is képes segíteni
abban, hogy mentálisa jobban legyünk. Takarítani is lehet tudatosan. Néha,
mikor nehéz lelkileg, egy mosogatás vagy egy porszívózás is komoly
energiát igényel. De időnként pont ezért választom ezt. Rendet teszek a
saját belső teremben, majd mire végzek, jobban érzem magam. Miért? Közben
mozogtam, továbbá az agyam lefoglaltam a cselekvéssel. Nyilván ezek olyan
dolgok, melyeket egyébként is meg kell tenni. Senki nem fogja helyettünk
megcsinálni, ha csak nincs egy takarítónk, vagy kertészünk, aki ezt teszi.
Miközben házimunkát végzel, elképzelheted, hogy a dolgok körülötted is
rendeződnek. Hogy ilyen könnyen változnak pozitív irányba azok az
események is az életedben, melyek most nehézséget okoznak. Talán ma még
nem látod a megoldást mindenre. De ha rend van benned és körülötted, akkor
lényegesen könnyebben veszi észre a szemed azokat a lehetőségeket, amiket
eléd tár az élet azért, hogy létezésed könnyedebb legyen. Ha inspiráló,
motiváló zenét hallgatsz mindezek mellett, az a negatív gondolatok helyett
a fókuszt egy építő minőségre helyezi.
13. Meditálj, hogy lásd, ki vagy és mire van
szükséged! A meditációt sokan félreértik, vagy elbagatellizálják. A túl sok
meditáció sem segít minden esetben, hisz van, amit csak fizikai döntések
árán lehet megváltoztatni (pl. elengedni azt a kapcsolatot, munkahelyet,
szituációt, ahol nem érzed megbecsülve magad és csak szívja az energiád).
Az arany középutat érdemes megtalálni. Ma már számtalan meditációs
technika áll rendelkezésre, amivel képezni tudjuk önmagunkat. Viszont
érdemes megérteni, hogy csak akkor tudjuk igazán együtt működni az
elménkkel, akkor tudunk intuitívan áramlani az életünkben, ha képesek
vagyunk elcsendesedni és megtanuljuk irányítani, uralni a gondolatainkat,
érzéseinket. A tiszta forrásból származó intuitív állapot csak akkor fog
igazán megértéssé formálódni. A benned élő magas rendű lény(vagy felettes
ÉN) mindig ott van veled. Ahogy az őrangyalod is. Mindig súgnak, hol így,
hol úgy. Ehhez meg kell tanulni elcsendesülni ahhoz, hogy finomítani tudd
a köztetek lévő információs csatornát, vagyis a tested és elméd. Ezért
érdemes meditálni. Úgy képzeld ezt el, mint amikor iskolás voltál. A
meditáció alatt csomó új információra, tudásra tehetsz szert önmagaddal és
világoddal kapcsolatban, mint amikor a tanár magyarázta a tízes átlépés
lehetőségeit. Mindennapjaid pedig úgy fogd fel, mint egy "vizsgát" vagy
nemes szóval élve: avatást. Az ismereteid az élet által adta szituációk
által fognak cselekvéssé válni. Ha eddig például képtelen voltál másoknak
nemet mondani és magad háttérbe helyezve sok bosszúságot okoztál magadnak,
akkor a meditáció által tapasztalt békés állapotot érzékelve, egyre
nagyobb igényed lesz arra, hogy a napi rutinok alatt is fenntartsd ezt az
állapotot többet. Így egyszer csak majd azt veszed észre, hogy végre nemet
tudtál mondani egy lehetőségre, melyre már az első pillanatban tudtad,
hogy nem fog téged szolgálni. Vagy nemet mondasz a negatív gondolataidra, mert
tudod, attól csak az energiád vész el.
14. Pozitív megerősítés, mert képes vagy rá! A
harmadik videóanyagban fogok ajánlani olyan előadókat esetleg
olvasmányokat, melyek nekem is sokat segítettek abban, hogy gondolataimat
képes legyek a tőlem telhető legmegfelelőbb módon irányítani. Nekem sem
megy minden nap, de legalább csinálom töretlenül és nem sajnálom, amikor
épp nem megy. Akkor azt is elengedem. Legalább megpróbáltam. A gondolatok
és érzések nem TE vagy. Te egy szabadon áramlós energia vagy, aki képes megélni
a dualitás adta lehetőségeket is. Minden, ami veled történik, annak
megéléséért te vagy a felelős. Minden érted van, és ezt ne feledd el. Ami
történik veled, az tükröt is tart feléd arról, hogy milyen minőségben éled
az életed. Ezért jó hír számodra az, hogy te dönthetsz arról is, hogy a
gondolataiddal táplálod, vagy elfogyasztod magad. Izgulhatsz azon, hogy
talán megcsal a párod, attól még ha meg akar csalni, meg fog..., De talán
esze ágában sincs ez az egész. Helyette formáld át ezt és értsd meg, hogy
valóban értékes ember vagy. Izgulhatsz azon is, hogy miből fizeted be
holnap a számláidat. Attól még nem lesz megoldva. A félelem, negatív
gondolatok, érzések csak lebénítanak, az érzékelésünk beszűkül és a
megoldást nem fogjuk már látni. Helyette inkább dönts úgy, hogy igenis
megoldod valahogy, hiszen eddig is megoldottad. Szóval csak kérlek merd
látni, hogy a te napod megy tőle tönkre, ha túl sok energiát fektetsz a
problémákra. Kizárt dolog, hogy ha ennyi negatív érzés létezik a világban,
nincs minimum ugyanennyi jó is. Az egész paradoxon lenne. Tehát tény megerősítéseket, melyekkel igazán magad erősíted. Önmagad!
- Merj segítséget kérni másoktól, de ne várd el, hogy ők oldják meg a problémákat helyetted! Ez fontos. Amikor segítséget kérsz, akkor valóban a megoldást keresd, ne az várd, hogy sajnáljanak vagy osztozzanak a bánatodban. Mindezek szép dolgok, de a vonzás törvényei alapján inkább romboló, mint építő minőségek. Természetesen fel kell ismerni, hogy nem mindig tudjuk egyedül megoldani a gondjainkat, vagy nézhetjük úgy is, hogy néha valaki más (aki érzelmileg kívülálló), talán jobban látja a lehetőségeket. Néha merni kell kimondani a másiknak, hogy szükséged van rá, vagy az anyagi segítségére, bármi. Ezzel te is fejlődsz. Néha kell szakemberhez fordulni, hisz azért van. De itt is érdemes szem előtt tartani azt az irányelvet, hogy ők nem fogják megoldani a problémádat, akkor sem, ha ezt ígérik. A mai spirituális világ nagyon felhígult. A jóslás, karmaoldások, vagy szerelemkötések nem az önhitedet fogják szolgálni. Pont azt erősítik benned, hogy mindig szükséged van mások segítségére. Találj olyan segítőt, aki a folyamatban részt vesz veled, aki megtanít téged annak képességére, hogy emlékezz, tudsz repülni egyedül is. 😊 És hidd el, ez is százszorosan fog visszaérkezni hozzád. Bízd az intuíciódra, ki az, aki számodra hiteles segítő a hétköznapi életeden.
- Érdemes naplót vezetni, főleg ha szeretsz írni! De egyébként is hasznos az írás. Ha másoknak való panaszkodás helyett el kezded kiírni a gondolataidat, közben csendben vagy. Csak a kezed mozog és a gondolataid, érzéseid irányítják azt. Mindeközben te, csendes megfigyelőként rálátást kaphatsz arra, hogy ezek a problémák valóban akkorák-e. S ha igen, akkor könnyedebben tudsz a megoldásra is fókuszálni. De nem csak a negatív dolgokat érdemes papírra vetni. Akár a sikereinket, megtapasztalásainkat is feljegyezhetjük, és ezeket később visszaolvasva, ismét láthatjuk majd, hogy önmagunkhoz képest hatalmas mérföldköveket tettünk meg akár a pozitív változásban. Szóval ha szeretsz írni, akkor ajándékozd meg magad egy szép naplóval (vagy akár készíts magadnak egyet) és tollal, mert megérdemled. Hisz a te életed, és minimum ennyi neked jár.
- Motivációs fal készítése, AHAAA! Legyen egy apró sarok, egy pici hely a lakásban, ahová a saját terveid, vágyaid felhelyezheted. De ez lehet egy tükör is, ahová felragasztod őket. HA még van célod az életben, akkor azért akarsz élni. És aki akar élni, az a boldogságot választja. Írj ide akár inspiráló idézeteket, vagy minden nap a kitűzött célodat. Ez esetben maradva az eddigi példánál: "Ma a békét választom, mert én vagyok a béke." És gyűjts olyan terveket, melyek segítik, hogy ezt az állapotot megőrizd. Jóga, meditáció, étkezés, egy kedves kis film. A lényeg, hogy válj saját magad motiváló erejévé. Ne feledd, hogy erős vagy, mert még itt vagy. És végre képes vagy használni erőforrásaidat.
Ha nem vagy jól, akkor talán már rég nem ott van a helyed, azokban a gondolati vagy érzésmintákban, amiket még a magadénak hiszel. De a megoldást önmagadban hordozod, hagyd, hogy kibontakozzon és új jövőt teremtsen számodra.
Egyelőre ezeket szedtem össze neked, és remélem segítségül szolgál
számodra utadon ahhoz, hogy könnyed és áramlással teli legyen létezésed. Ha követed a csatornám, akkor a következő olvasmányban további gyakorlatokat
fogok megosztani veled. A másik weboldalon további hasznos információkat találhatsz: https://www.aramoljszabadon.hu/katona-emese/
Mint
említettem, én is nap mint nap dolgozok magamon, annak ellenére is, hogy hosszú
évek óta járom a spiritualitás világát és gyakorlatokat végzek. Tudod, csak
annak nem nehéz, aki eleve ott van lent, azokban az energiákban. Miért is? Mert
ő már megszokta. Ha nem vagy jól (és mondjuk ki őszintén, jelenleg nagyon nehéz energiák IS
vannak a kollektív tudatban), az azt jelzi, azért nem vagy jól, neked már rég
nem ott van a helyed. Mert te már rég egy másfajta, nemesebb rezonancián
mozogsz, mint amiben eddig éltél. Az élet változik ez van. És ha nem változol
vele, akkor is fog. Nem vár meg téged, nélküled is megy tovább. Mert az élet
ilyen. Minden pillanatban változik. Az élet számára nincs jó vagy rossz, annak
minden csak lehetőség, mert nem ítéli meg. Ezért te, mint az élet gyermeke,
mint ki maga az élet, dönthetsz. Elsőként arról, hogy mától nem ítéled meg
önmagad, hogy nem ítélkezel, csak érzékeled a lehetőségeket, figyeled a tiszta,
intuitív vágyaidat, és követed a szíved.
Jó utat kívánok számodra ehhez, s én tisztán tudom és hiszem, hogy képes vagy a
változásra, ahogy én is!