Tudd, hogy csoda vagy!

2019.01.01

Sziasztok!
A december utolsó napját hasznos munkával töltöttem. Ráhangolódva a jövőbeli eseményekre, kicsit jegyzeteltem, s arra gondoltam, hogy mindezeket megosztom most veletek. Remélem hasznos lesz számotokra is. Ha túl egósan hangzik, akkor vállalom, de van, amit már nem lehet tovább kimondatlanul hagyni.  

Nos... hát a 2019-es év... egy segítő szempontjából. 
Valóban nem lesz könnyű.
Sem nekünk, sem azoknak az  embereknek, akik toporognak még. 
Hogy miért is? Mert a leggyengébb pontunkat kell ismét erősíteni. Ez pedig nem más, mint a hit (valódi tudás) és boldogság.
Ugyanis végre fel kell fogni, meg kell érteni, hogy segítők vagyunk már. És egyféle módon tudunk eltévedt társainknak segíteni. Ha tudjuk kik vagyunk, és jól érezzük magunkat. JÓL ÉREZZÜK MAGUNKAT!!! Erre majd még visszatérek, de előtte, amit még láttam. És ez lesz a másik kulcs, Az pedig: JELEN lenni.
Az embereknek ez az év lélekpróbáló lesz (nem a segítőknek, ők márt túl vannak rajta, hisz egész életükben erre készültek ). Mégpedig azért, mert sokan meg fogják érezni, hogy valami a vége felé közeledik. Ez pedig megijeszti őket. Hisz nem mindenki vágyik még haza. A valódi otthonába. Hisz milyen hosszú ideig élt itt a földön? Hány leszületés? Mennyi karma?  Milyen emlékek? Tehát érthető, hogy még nem mindenki akarja ezt elengedni.
A szétválasztódás megtörtént, ez itt a "betakarítás" ideje. A segítőknek pedig most ez a feladata. Jelen lenni, és létezésükkel példát mutatni, erőt adni. 
Tehát az emberek meg lesznek ijedve. Mindent megkérdőjeleznek, hitetlenkednek, és el kezdenek óvatoskodni. Viszont aki erős, a közelükbe férkőzhet. És a szándékának megfelelően felébresztheti, vagy elfordíthatja azt, aki kibillen. Sokan vannak itt ébreszteni, és sokan elnyomni is (ezek a hamis próféták). Ezzel viszont majd nekik is számot kell vetni egyszer...
Sokan már ébreszteni vagyunk itt. Ezt ti is érzitek, hatalmas erő van bennetek, ez van akinél már aktiválódott, van akinek még kell egy kis idő. Nem sok, de tudjátok, hogy eszméletlen erősek vagytok.
Ez részben jó, részben az emberek érzik, megijedhetnek (ami talán különböző elutasítás formájában fog majd bennük megjelenni - utálat, harag, irigység... stb.). De a mi feladatunk, hogy amíg csak lehet, szeressük őket - "Na puff,,,, köszziiiiii!!!". Hát, én meg ezért mondtam, hogy nehéz. Bizony nehéz. Szeretni olyat, aki utál? -Igen, igen, igen. De neked meg nekem dolgunk, hogy ilyenkor emlékezzünk arra, miért vagyunk itt, kik vagyunk. Vagyis használjuk az erőnket. Tehát szeretni kell, türelmesnek lenni. Mert "lassan" ébredeznek.
És mivel, vagy hogyan lehet a legjobban segíteni ébredező társainknak?  A JELENLÉTTEL. És itt jön a lényeg. Ami a feladatunk még. Itt figyeljetek!!!
Boldogságot, egyensúlyt, egységet sugározni, amikor csak lehet. Tehát ezek a dolgok nagyon nagyon fontosak. Csak létezel mellettük, és közben boldog vagy. (Ugye? Háááát, egyszerűnek hangzik. És ezért fog a kevésbé kedvelt oldal támadni. De fontos, hogy tudd, a sötétség is te vagy! Csak értsd meg, hogy teremtőként jöttél ide, ,és saját gyengeséged, negatív oldalad, gátjaid is ezért te teremted.) Tehát a boldogság, egység, egyensúly állapotából ne hagyjuk magunkat kizökkenteni. Ehhez kell az az erő, ami most jelent meg bennünk, Ez fog minket egyensúlyban tartani, napfonatnál nagyon erősen lehet érezni.
S hogy próbálnak kibillenteni?
Ne higgyünk semmi olyan dolognak, amitől azt érezzük alsóbb rezgésszintre visz minket. Amitől depisek, befordulósak leszünk. Vagy amitől mérgesek, utálatosak. Mert ezt sugározzuk akkor mi is. És addig sem tudjuk másokban is elindítani azt, amik ők valójában. Tehát mindig, ha egy ilyen állapot jelenik meg, ami megoszt (ami lehúz, mert érezni fogod, hogy nehezebb vagy gyengébb lettél), akkor mindig jusson eszedbe, hogy ez most a te sötét oldalad volt, tehát ilyenkor meríts erőt a MAGodból. Hogy ki hogyan teszi ezt, azt majd érezni fogjátok, egyénileg. Talán elvonulásra, meditációra késztet. Vagy egy nyugodt sétára az erdőben. Tiszta levegőre, futásra. Vagy arra, hogy másoktól merj te is segítséget kérni, feltöltődj szeretteidből. 
És ami még fontos feladat. Megtanulni irányítani az agyunkat. Az agy akar szenvedni, problémákat látni. De ha úgy fogod fel, hogy Angyal Agyad van (szimbolikusan értem) akkor tudod uralni. Mégpedig úgy, hogy ha megérted ki vagy, akkor hajlandó lesz veled együttműködni. És nyugi, folyamatosan fogod kapni a próbákat, hogy gyakorolhass. :D Hát nem csodás?  ;)  /És itt ismét fontos, hogy tudd, ki vagy, miért vagy itt, és mint teremtő energia, higgy saját erődben./ 
Lássuk tehát meg az embereket, s az IGAZ embereket is. Akik segítők körülöttünk, azoknak KÖTELESSÉGÜNK segíteni. Hogy milyen formában, azt majd mindenki érzi. De a segítőkkel együtt működni, velük az egységet megtalálni, ha lent van, emlékeztetni őket is, húzni fel. Kezet nyújtani. Meghallgatni, gyógyítani, megsimítani, szemébe nézni, kiosztani, felrázni.... épp, kinek mire van szüksége. De egymást segíteni, összefogni nagyon fontos lesz ebben az évben. 

A jelenlevés pedig azt fejezi ki, hogy ahol vagy, ott sugározd azt a szellemi minőséget, a tiszta szeretetet, ami TE vagy. Például egy boltban csak azt a nyugodt állapotot, vagy tánc közben a szerelmet, munkahelyen a békét stb. Mert aki nyitott rá, az azonnal be fogja fogni. Mert ez az év talán a befogadásé is. Be fogja az adást.
És ez mindenkire vonatkozik. Befogadni.
Egyszerűen arra tanítottak minket drágáim, hogy velünk csak rossz dolgok történhetnek. Nem hiszünk már a csodákban, a tiszta szerelemben, a békében mi sem. Nem hisszük már el, hogy most jó dolgok történhetnek velünk, s minden, mi körülöttünk zajlik, azt mi képesek leszünk uralni. Márpedig a lehetőség adott. Csak fel kell ismerni, hogy a valódi boldogság az teljesen más, mint ami felé visz a média, vagy nagyhatalmak. Ezek mind csak vágyak. A boldogság sokkal több ennél. Az maga az élet, a JELENBEN levés. Ezért hidd végre el, hogy most megérdemled, hogy boldog légy. Hogy harmónia vegyen körül. Hisz megdolgoztál érte. Sokat, nagyon sokat. Hidd el, hogy már nem csak magad miatt vagy itt, hanem a rengeteg tapasztalatoddal, felismeréseiddel, változásaiddal másokat is segíthetsz. És Te csak legyél Jelen, fogadd be a szép dolgokat az életedbe végre. Talán a harc most lehet egy tánc. :) Mert talán lehet szépen, táncolva harcolni. A saját erőddel. Csak áramoltatni azt a csodát, amivé váltál. 
S mit láttam még? A nők fontos szerepet kapnak. Bennük erősen aktiválódni kezd az ősi isteni MAG minőség. Bezony.... bennük jelenik meg.... Beavatók. Ezt érzik már magukban azok, kik mernek igazi NŐK lenni. Majd szépen, finoman egymást tudják ébreszteni, mint egy lánc. És a folyamatot el tudják azokban a nőkben is indítani, kiknek még bátorságra van szükségük a felismeréshez. 
Az igazi férfiak dolga pedig a sok többit visszafogni, lenyugtatni az egójukat. :D Uralkodás helyett megtanítani az URALÁSRA (önmaguk uralására) azokat, kik nyitottak erre. Hogy akik még nem tudták eddig feldolgozni, most megértsék, a férfi és a nő nem két külön fogalom, hogy nem a férfi a teremtés koronája, hanem minden EGYütt kezdődött, és EGYütt is ér véget. Végre eljött az ideje a lágy energiáknak. A szeretet utat kíván magának nyitni. Minden emelkedik. Ebben pedig egy igazi nő tud segíteni, csak engedni kell neki átadni magát a férfinak, és fordítva Átadni magukat egymásnak, egymásért.  

Visszatérve hát, a lényeg, hinni, hogy képes vagy erődet fenntartani, tudni, hogy ki vagy. Tudni, hogy rengeteg segítő van körülötted. Sok, sok , sok. Egységet teremteni azokkal, akikkel egy a célod.
Szóval, akik segítők, felfoghatják úgyis, hogy ez az év már nem rólunk szól. A mi feladatunk ebben az, hogy boldogok legyünk. Nem magunkért, ezt kell megérteni. És ez nem azt jelenti, hogy nem lehetünk szarul, de lehetünk. Sőt, ha szarul akarunk lenni, akkor merjünk! Csak ismerjük fel azokat a szar állapotokat, amik azért lesznek, hogy lehúzzanak. Legyünk folyamatosan résen, legyünk éberek. S amikor nem jól vagyunk, bátran kérdezzük meg magunktól: Ezt most honnan kaptam? Ez valóban az enyém? 
Az emberek egy része ahogy láttam, akar maradni. Mert még mindig a pénz az istene, vagy a hatalmi pozíció által érzi magát erősnek. Kívánja a sok fényt, csillogást, és el is hiszi, hogy mindez igazi, valós dolog. Ezek motiválják, csak az anyagi javak. És ez is rendben van így. Már döntött,ezt pedig illik tiszteletben tartani. Már semmilyen formája nem jó az erőszaknak. De van, aki el kezdett nyitni, mert szeretne máshova tartani, valami új felé. Őket lehet segíteni. Csak fel kell ismernünk, hogy azért akar még maradni, mert élvezni szeretné továbbra is a föld javait, vagy csak fél elindulni az új, ismeretlen irányába. Ekkor kell a kezünket nyújtani felé. És ha felkészült rá, majd megkapaszkodik bennünk. Mi pedig csak létezzünk boldogsággal, higgyünk abban, hogy csodák vagyunk, hogy fénylünk, mert csak így tudunk másokat is emlékeztetni arra, kik is ők valójában. 
Végszóként pedig mit is mondhatnék....
Boldog Új évet Kívánok, és hajrá, és huhhh, bátorság és erő, hogy merj az lenni, aki vagy!

© 2013 pirosmajom| Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!