Táncparkett

A lány megállt a terem szélén. Sosem volt még ilyen helyen.

A tanár instruált. Kérte a csapatot, kezdjenek el a zenére mozogni a térben. A lánynak persze kicsit furcsa volt, nem igazán volt még idegenek között egyedül. Régen, a 2016-os Ozorán. De az más volt kicsit, mint most ez.
Szóval mozogni kezdett, és szerencsére egyre jobban és könnyedé ellazult. Átvette testét teljesen az áramlás, amint megindult táncolni a zenére.
Hisz olyan rég nem táncolt már, pedig imádja, a mindene. Miért is nem találta meg ezt a helyet eddig.

Néha egy-egy idegenre ránézett. Mígnem meg nem látott egy kissé kellemetlen és szúrós tekintetet. Ekkor a tanár kérte, álljanak meg párban valakivel. Majd a szúrós tekintetű srác megállt előtte, rákacsintott, majd becsukta a szemét, és teljesen átadva magát a zenének, a teste táncolni kezdett. Mozdulatai tökéletes összhangot alkottak a térrel, ritmussal. A lány pedig csak nézte. Gyönyörködött benne. Gyönyörködött abban, hogy lehet valaki ennyire de ennyire szabad? Csak becsukja a szemét, és semmi nem érdekli többet. Csak ö és a zene...

A srác kinyitotta a szemeit, majd tekintetét a lányra emelte és mosolyogni kezdett rá. Persze a lány kissé kényszeresen visszamosolygott, zavarban volt. Ezért inkább becsukta ő is a szemét. Egy pillanatig nehéz volt, küzdött a gondolataival, hogy biztos a srác nézi, de tudta, ezen most át kell törnie magát. "Zene, zene, ritmus, ritmus, zene-ritmus-ritmus"  mantrázta magában, míg fókusza teljesen a zenére került. Egy olyan ritmust érzett, ami felkúszott a szemébe. És automatikusan mozdulni kezdett. Karjait megemelte, teste hullámzani kezdett. És kész, teljesen más dimenzióba érkezett. Áramlás és tánc, lélegzet és vágy. Dobbanás, dobbanás szívdobbanás, ez a szerelem, csak a szabadság.

Kinyitotta szemeit és azonnal meglátta a fiú arcát. Mind ketten mosolyogni kezdtek egymásra.

Következő pillanatban...
Test érint testet. Húsába mar az élvezet. Életszagú vágy járja át a teret.

Mi ez, ha nem tánc?
S a fiú talán soha nem is létezett...