Táncolok...
                    ...egyedül egy üres térben. Ismerős sötétség ölel körbe, mely óvva védelmez.
Csak én létezem és a zene. A dob egyre erősödő ritmusa megmozdítja kezeim, s lábam magától megindul. Ereimben a vér pezsegni kezd, szívem átveszi az ütemet, de talán szívdobbanásom irányít mindent. Együtt mozdulok a hanggal, mely felgyorsul, megpörget. Szárnyat kapok, s szabadon repülök a nagy semmibe.
Majd...
               ...belassul, s mint egy pillanatfelvétel, megáll, végül elenged. Ekkor lezuhanok, s a földre éréskor lágyan hanyatlom a porba.
Ismét megindul, felránt, s hullámzok a fent s lent állapotában.
Fejem gyorsan fordul, hajam arcomba csapódik, vállaim lábaimmal rándulnak.

Élek, s vibrálok. Mindennel együtt létezem, mozdulataim már nem én irányítom, egyszerűen csak áramlok. Nem vagyok más, pusztán energia, ami beteríti az üres teret, s életre kelti a hangot.
Táncolok az üres térben, s úgy érzem, enyém az egész világ. Minden teljes, s boldogságom euforikus részegségben révedezik.
Kezeim felemelem, ekkor tenyeremből fény árad ki, a szivárvány minden színében pompázva. Testem elhagyva, lassan, kígyóként végigsiklik a térben, végül spirál formában megáll felettem, s ragyogásával átveszi az uralmat a sötétség felett. Itt észlelem először, hogy nem egyedül vagyok. Körülöttem ezernyi más emberi lény velem együtt táncol. Fiatalok, idősebbek, férfiak és nők. Mindannyian mélyen magukban létezve, lehunyt szemmel, mint én, mégis valami hatalmas erő által vezérelve egyformán, tükörként mozdulunk.

Újra sötétbe borul minden, én pedig ismét átadom magam a ritmusnak, dübörgésnek, hullámzásnak, áramlásnak. Hagyom, hogy testem vezessen, átengedem az irányítást, most agy nélkül, a sejtjeim által érzékelem lelkem, és létem értelmét.
A zene végül messze tűnik, mellyel valóságom is megszűnik létezni. Helyét átveszi a néma csend, s szemeimet kinyitva megérkezek saját illúzióm világába. Vérem lassan pulzál, szívem dobog, tehát létezek. Szobámban mindent beterít a fény, s asztalom előtt ülve egy kényelmes fotelban, szemeimből könny csordul alá, emlékeztetve jelenemre. Arra, hogy ugyanekkor bent a lelkemben tomboltam, s veletek együtt táncoltam.

Egyik nap próbáld ki a következőt. Ha alkalmad nyílik egyedül lenni otthon (vagy olyan helyen, ahol nem zavarnak), akkor keress egy olyan zenét, ami minimum 30 perces, és ha énekelnek benne, az lehetőleg ne magyar és ne ismert legyen, mert az könnyen elterel, s korlátok közé szorít. Ennek ütemére (ami lehet akár lassabb vagy gyorsabb) kezdj el mozogni. A már ismert, betanult táncmozdulatokat tedd félre, ne a sémákat használd, hanem valóban a zenére áramolj. Ha nehezebben megy, segít, ha közben becsukod a szemed, vagy besötétíted a helységet. A zene legyen legalább olyan hangos, hogy kissé átrezgessen.
A legjobb például fülhallgatóval megoldani.
Csak mozogj úgy, ahogy szeretnéd. Hagyd, hogy a tested, az érzéseid irányítsanak, s közben figyeld az elméd. A gondolataidat, hogy mik futnak át az agyadon. Az érzéseidet, hogy mennyire mered átadni magad a ritmusnak, a hangoknak; hogy vannak-e benned gátak; hogy vajon próbálja-e az elméd átvenni az irányítást; esetleg ha felszabadultan tudsz táncolni, akkor az mit közvetít feléd; milyen képek, vágyak jelennek meg előtted. Figyeld meg, hogy mikor tudsz teljesen ellazulni, s átadni magad a pillanatnak. Érdekes megtapasztalás. ;)