Soraim búcsúja és hívása...Neked

Mikor írni kezdtem, azt vettem észre, gyógyul a lelkem. És igen, valóban egyre csak gyógyultam és gyógyultam. Az évek folyamán nyomon követhetőek voltak a változásaim, azok az életszakaszok, amin valójában nem csak én, de rajtam kívül sokan mások is átmennek. 
Idáig visszatekintve, nem volt nehéz életem. Nem panaszkodom. Hisz vannak végtagjaim, számmal, szememmel érzékelek, van egy ház, ahol éjjelente nyugovóra hajthatom fejem (mégha nem is az enyém- de mit számít ez...). S bár voltak hónapok, mikor már hó végére nem maradt semmi pénzem, de valahogy akkor is volt mit ennem. Ennek ellenére beül, mélyen mégis minden annyira más és sokszor fájdalmas volt. De mikor elkap a késztetés, hogy leírjam a bennem zajló kis világot, olyankor áramlok, s ez már régebben is így volt. Ha írhattam, igen, áramlottam. Bennem valami, ami ilyenkor kiterjedt, és harmóniát teremtett körülöttem. 
Aztán ebbe az egészbe, az írásba, és önmagam megosztásába szerelmes lettem. Mégis időnként nehezen tudom rávenni magam, hogy leüljek írni. Mostanában kevesebbet is írtam, mert annyi más dologban éreztem azt, hogy ki tudok teljesedni. A táncban, vagy amikor sétálhatok az erőben, a jó beszélgetésekben, egy forró fürdőben. Vagy csak lenni otthon, egyedül a csendben.  

S ti, utastársaim, kik velem tartotok, azt tudom ígérni, hogy ezután minden megváltozik, s önmagatok gyönyörű és szerelmes képmását fogjátok írásaim által arcotokba kapni. Mikor soraimat olvassátok, bármit is éreztek majd, bármit, tudjátok, azt nem én teszem. Azt ti teszitek magatokkal. Talán borzongást, néma sikolyt, talán szenvedélyt vagy szeretetet és nyugalmat éreztek... , de akkor emlékezzetek majd arra, mindezt nem én teszem. Mindez bennetek is ott van. Ha haragudni akartok rám, tegyétek. Ha gondolatban megölelnétek, azt is tegyétek. Én csak leírom és megosztom továbbra is azt, aki vagyok. Talán szavaim igaz titkokat rejtenek, de lehet csak magát a semmit. Amit elétek teszek azt nem megítélésetekre, változtatni akarásotokra írom. Hogy is tenném? Hisz mindannyian csodálatos lények vagyunk.
Én csak egy szeletet nyújtok magamból. Most ez a rövid kis ciklus következik. Viszont utána nem ígérhetek semmit, mert a folytonos változás talán hamarosan egy új részemet tárja majd elém, s akkor megint más leszek. Hogy akkor épp majd ki, azt nem tudom.Ki szeretne, tartson velem, láthatatlanul is egy úton járva együtt. S ki most eltáncol, mert más utat jár, szeretettel elengedem.