Mikor bedarál a gépezet

Már rég nem írtam. Sem magamnak, sem neked.
Hogy mi is az igazi oka?
Talán mert úgy éreztem, nincs szükség a szavaimra, vagy azoknak amit közvetítek, és lássuk be, hogy az emberek többsége ma már nem nagyon szeret olvasni...nincs rá ideje, vagy kedve. Vagy az is lehet, hogy csak bedarált a gépezet.

Pedig az írás engem mindig gyógyított. És tudjátok miért?
Mert sokszor egyszerűen csak kiírtam magamból azt, amit lehet. Amit meg tudok vagy akarok osztani másokkal. És egyszer csak arra jöttem rá, hogy nem akarom megosztani másokkal, olyan idegenekkel, akik nem szeretnek, vagy nem értenek egyet velem. Mert talán kicsit már jobbat érdemlek. Aztán basszus, rájöttem, ez is csak az a gépezet, ami ott ketyek a fejemben és el akarja hitetni velem, hogy semmit nem ér az életem. Közben itt belül rohadtul tudom, hogy az egész egy nagy hazugság, ez a gyenge énem, amit szánok, pedig még ezt sem kéne.
De vajon ismerős ez valakinek?
Neked például?

Éreztél már ilyet, hogy azt érzed nagyon jól vagy, a csúcspontot már majdnem elérted, önmagad vagy, szárnyalsz, aztán BUMMM!!! ??? És baszki, jön a KÉSZ ÁTVERÉS Sebestyén Balázzsal az élen. :D Szóval ott állsz, és megjelenik a gyenge éned, aki azt mondja: "Megfeledkeztél rólam testvérem!" A sötét utas, aki akkor akar veled lenni, amikor a legszarabbul vagy. Biztos vagyok, hogy már minden ember érezte ezt. Mindenki. Szerintem mind is merjük már ezeket. Szóval, hogy azt érzed jól vagy, aztán egy pillanat alatt megváltozik minden, és úgy érzed, sokkal de sokkal szarabbul vagy, mint eddig bármikor, még annak ellenére is, milyen szépen fejlődsz tudatosságodban.

De elárulok valamit.

Nem vagy szarabbul igazából. Semmivel sem rosszabb, mint érzed, csak kurvára nem veszed észre, hogy könnyebb. Mert nem akarod észrevenni, mert épp bedarált a gépezet és talán túlságosan vagy túl sokáig csak ember voltál esetleg ember lettél. És te nem csak ember vagy, hanem maga a gépezet is, aki folyton és folyton bedarál. Ez a karma lényegében. És annyira jó, hogy létezik. Annyira szuper és áldásos! Ugye értitek?
Ha szerencsések vagyunk, olyan könnyen és gyorsan visszakapjuk azt, amit az életben adunk.
Ezért, ha tényleg jól csináljuk, ha a régi önmagunkat meglépve valóban fejlődünk, akkor észre fogjuk venni, hogy igen, ugyanúgy jönnek nehéz dolgok, ugyanúgy elérnek kísértések, félelmek, unatkozó vágyak minket, mégis, valahogy a nehéz is könnyebbé, könnyedebbé válik. Mert ott, akkor ha egy picit magasabb rezgésfokon működünk, akkor tudjuk, hogy ezen is túlleszünk, hogy ez is megoldódik, ahogy mindig minden, ami a mi feladatunk.

Na és ez egy uhhh, basszus....de kemény mondat!
"Ez is megoldódik, ahogy mindig minden, ami a mi feladatunk" Ennyi. 
Ami a te feladatod, azt te mindig meg tudod oldani. De csak akkor, ha te is jól teljesítesz. Hogy ez mit jelent? Csak annyit, hogy amikor történik veled valami, megkérdezed magadtól:
- Mindent, de tényleg mindent megtettem az aktuális ügy érdekében?
- Minden erőmmel azon voltam, hogy megoldjam?
- És vajon az, ami történik velem, az mennyire érint engem? És mi a feladatom ebben?
Ha az elsőnél szívből jön az igen, akkor az egész valóban nem a te feladatod. Ha a nem válasz vagy hezitálás jön, akkor egyértelmű, hogy van dolgod a helyzettel És ebben az esetben a többi következő kérdés egyértelműen tud segíteni a helyzetre való külső megfigyelőként történő látásmódra.
Vagyis ha képesek vagyunk mi emberek külső megfigyelőként látni a saját szituációinkat is, akkor azt jelenti,a játékkarakterből a néző lett. És ha képesek vagyunk a berögzült szokásainkon is újra és újra felülemelkedve most másképp csinálni valamit, amit eddig nem, akkor azzal megváltoztatjuk az eddigi életünket. Vagyis mi magunk leszünk a gépezet.
...
Nyugi, nem az AI-re gondoltam, hanem mint egy teremtő lény minősége.

Szóval ma én is ezt tettem, kiléptem egy régi szokásból. Például abból, amikor hagyom hogy kezeim között értelmetlenül kifolyjon az idő, és közben sajnáltassam magam, hogy mennyire nincs időm semmire, és sosem tudom megvalósítani magam. Bla-bla-bla.
És a legszarkasztikusabb az egészben, hogy tényleg a színtiszta tudatos kommunikáció híve vagyok. Mégis néha erről megfeledkezem, belealszok a játékba és túl sokáig mérgezem magam. A túl sokáig mondjuk relatív, mert vannak emberek, akik egész életükben képesek erre, de minimum évekig. :D Szóval maradjunk annyiban, néha eltart hetekig az önsajnálat. Ez is a csodás egónk része.
Na mindegy is.

A lényeg, hogy mikor bedarál a gépezet, legalább élvezed?
Nincs azzal baj, ha néha visszaesünk az emberbe, mert emberek is vagyunk. Csak tudjátok mit nem szabad? Utálni ilyenkor az embereket. Miért? Mert te is ember IS vagy. És ezzel magad ítéled meg. Nem mondom, hogy nem szükséges néha haragudni egymásra vagy dühösnek lenni, hisz a tény az tény, hogy sok hülye van na. De ne általánosítsunk már. Meg ne legyünk már folyton negatívak.

- Nem tetszik, hogy ember vagy? Akkor változtass ezen, mutasd meg másoknak is hogy kell.
- Nem szereted az embereket? Akkor mi a f@sznak jöttél le közéjük? Mert biztos valami nagy terved volt ezzel eredetileg.
- Utálod ezt az országot, meg a rendszert. Akkor tegyél bmmeg ellene, ne csak magyarázz. Te hogy csinálnád?
- "Utálom a vegánokat, utálom a húsevőket, utálom a melegeket de a hidegeket is". Akkor nézz a tükörbe és mondd el magadnak százszor ugyanezt. Hallgasd közben, ahogy mondod. A végét meg majd meséld el.
- "Olyan kövér vagyok, annyira szar a hajam, engem senki nem szeret stb...!" Hát barátom, attól, hogy még hangosan mondod is, jobb nem lesz, az biztos. A megoldás kulcsa pedig csak nálad lehet.

Szóval amikor ember vagy, amikor nincs más, hogy leföldelj, akkor csak legyél emberséges magaddal. És jobb lesz. És akkor meg hagy daráljon a gépezet, de legalább te mindeközben érezd tisztán jól magad!

Mára búcsúzom tőletek:
AI