Megfelelési nem kényszer = SZABADSÁG

Nemrég eszméletlen felfedezést tettem önmagammal kapcsolatban. Mégpedig arra jutottam, hogy van egy képességem, amiben baromi jó vagyok. Az pedig a semmit tevés, de hívhatnám hosszas tétlenkedésnek is, kinek mi tetszik jobban. :D

Az emberek többsége folyton meg akar felelni valaminek, valakiknek, de minimum önmagának akar bizonyítani valamit. Persze ebben is van erő, és ahogy én is vagyok ezzel, sokszor ez az érzés késztet arra, hogy valami nagyot alkossak. Viszont aki kisvárosi kertes házban, vagy panelban él, azok pláne ismerik az érzést, hogy valaminek mindig történnie kell. Vagy valamelyik lakó újít éppen, fúr, farag, falat bont, és ha végzett, jön a következő kedves lakó. Vagy valaki már vasárnap hajnaltól délután 4-ig füvet vág a közel 5x5 m2-es kis kertjében. Tehát csend az baromi ritkán van körülöttünk. És a kinti zajokat megfigyelve már sokszor elmélkedtem azon, hogy vajon ezek az emberek nem szeretnek pihenni? Vagy az átlós szomszédomnak ez a hobbija, hogy minden áldott délután és hétvégén is kertkoncertet nyom a láncfűrész barátaival? Komolyan, mikor tud az ember néha kicsit megpihenni?

A Bibila szerint is isten 6 nap alatt teremtette a földet, hetediken megpihent. De ő aztán azóta is tudja, hogy kell jól megpihenni. :D De menjünk egy kicsit tovább. A fejünkben lévő mozi sem semmi néha. Ritka példányai vagyunk ezzel az elmével a kozmikus társadalomnak. Mindig kell valamin agyalni, mert ha ezt az ember nem teszi, akkor fura lenne neki csak úgy a ülni, befogadva az élet ajándékait. Nem azt mondom, hogy vegetálni kell, csak mindig kell legyen valami az emberek többségének az életében. Ha nincs baj, akkor már az is túl unalmas, akkor meg teremteni kell valamit, hogy egy kicsit szenvedni lehessen. Így van-e?

Megyek tovább. Felnézek a szociális maffia médiahálózat egyik felületére. Mindenki annyira boldog, annyira sikeres. És mindenki annyira űberf@szán jól van. És aki nem rendelkezik kellő önszeretettel, máris azt érzi, hogy "Én semmirevaló vagyok." Ekkor van aki agyalni kezd, hogy csinálni kellene valamit, alkotni valami olyat, amivel kitűnhet, amivel bizonyíthat. Példának okáért, soha ennyi önszántából beavatott spirituális tanítót még nem hordott hátán a föld. De ha kereslet van rá, akkor hát oké, legyen. Mindenkinek kell csinálni valami nagyon fontosat. De az tényleg nagyon fontos legyen. És képtelenek vagyunk lelassulni, hogy legyen időnk arra, hogy átértékeljük az életünket, hogy észre vegyük, mire is vágyik a már ronggyá gyötört lelkünk és testünk igazából.

Szóval én rájöttem, bennem is van különleges, néha hosszú napokig képes vagyok érdemi produktum nélkül létezni az életemben. Maximum annyit teszek a társadalomért, hogy a nagy kollektív tudatba a bennem közben felszabaduló határtalan energia mosolyra fakaszt pár embert ebben a csodás térben.
Persze most ez egy karikatúra volt az emberiség döntő többsége felett, amibe néha még én is belezuhanok. És nem csúfolódni akartam, csak meg akartam én is osztani eme különleges képességemet. :D

"Nem kéne annyit rohangálni a játszótéren gyerekek. Mert ha túlságosan leizzadtok a hidegben, könnyen meg fogtok fázni." Aztán merjen bárki köhögni a buszon ilyen Korona-vírus mizéria után. Csodálkozunk, ha megbetegszünk, mert a testünk már azt mondja: "Állj meg és ne tovább! Értékeld végre az életed." Ilyenkor nem is kell csodálkozni azon, ha az ember úgy érzi, az élete egy felfújt buborék, ami bármelyik pillanatban kidurranhat.

Tapasztalataim alapján biztos vagyok abban, hogy aminek meg kell történnie, az meg is fog. Aminek meg nem kell, az nem fog megtörténni (kivéve Murphy törvényeit, mely az igazán hülyékre szakosodott). :D

 Szóval amikor ott a késztetés és nem tudunk leállni, akkor azt tenni kell, csinálni. De ez a késztetés nem fakadhat megfelelésből. Mert akkor az a valami, amit teremtettél, nem a te teremtésed, hanem azoknak a torzított valósága, akik elvárnak tőled valamit. Abban hol vagy igazán te? Mindennek, ami te vagy, annak szívből és intuícióból kell születnie. A tested mindig ott lesz eszközként egy ilyen feladathoz. Mindig. Akár ha csak egy erdőbe mész el sétálni. Teljes nyitottsággal az gyógyítani fog téged. Míg egy lestrapált állapotban történő nyaralás vagy wellness után nem csoda, ha kimerült vagy beteg leszel. Néha tényleg jó semmit sem tenni. Persze a semmi szó is relatív, de szerintem értjük, hogy mindez mit jelent.
Néha pont a lelkünk vágyik semmittevésre. Néha pont a szellemünk suttogja a testünk valamelyik központjába sűrűsödve, hogy "Pihenj, mert később szükség lesz az erődre.". A mosatlan is megvár minket, úgyse csinálja meg helyettünk senki ezeket.

Bevallom, nekem sokszor volt már lelkiismeret furdalásom azért, mert úgy telt el egy nap, egy hétvége, hogy többnyire csak aludtam vagy filmeztem. Mert láttam, hogy körülöttem X.Y. már hol tart, én meg nem tartok sehol sem, nem vagyok senki... Senki sem. És olyankor hiába ültem le írni, annak nem volt semmi értelme. Mert nem voltam benne teljesen. Nem a kezem irányította az áramlásomat, hanem az érzés, hogy valakinek lennem kell. Ezzel azonban azt fejeztem csak ki, hogy senki vagyok. Sok-sok írásom végezte már így kukában. És magamon is néha jókat mosolygok most ezért.

Egy igazi művész tisztában kell legyen vele, hogy már a létezése, a puszta leszületése ajándék a világnak, mert bármit alkot a kezével, elméjével, szavaival, abban ő maga benne lesz teljesen, vagyis kiárad. Az ilyen művészek mindig megérintettek. Az élet nagy művészei. Ismerek ilyeneket, és nem mindenki híres, s mindez mit sem számít, de legalább jól érzik magukat a bőrükben. Még akkor is, ha mai napig törlesztik a svájci frank hitelüket... Ez van, nem tudnak már mit tenni, megtörtént. Egyszerű, hétköznapi emberek, és csak léteznek. Jókat tudnak aludni (ez fontos a mai világban), élvezik az ételt, mely táplálja őket. Elmennek egy színházba, ha úgy tartja kedvük, vagy csak sétálnak egyet, és nem akarnak valakik vagy híresek lenni. Tökéletesen tisztában vannak vele, hogy már az ajándék a világnak és számukra, is, hogy ide egykor leszülettek. Akkor tesznek valami nagyot, mikor úgy érzik, most van itt az ideje. Egy ilyen alkotás ezerszer erősebb, mint bármi, amit nem szabad energiával hoznak létre. Miért is? Mert egy ilyen életművész, vagy egy ilyen "híresség", aki erre született, az szabadságát is kitárja mások elé. Pedig ez a fajta szellemi szabadság bárki számára elérhető lehet, hisz ez maga a forrás, melyből érkeztünk ide. A szabadon áramló energia.

Olyan jó, hogy megszületett bennem ennek felismerése ma, épp ma. Csak az zakatolt bennem, hogy írni és írni. De sehogy sem ment. Aztán elengedtem, elmentem pihenni, megérkeztem a saját csendemben. Mikor jött a kérdés: "Kinek is akarsz te valójában megfelelni?" Basszus, senkinek. Olyan jó, hogy van végre egy nap, mikor nem kell csinálnom semmit. És megértettem, mekkora erő van ebben a fajta beleengedésben is. Nincs kötelező tánc, csak mozogni szabadon a térben. És ez lett belőle. Jó leírni valamit, ami a gyengeségem. Mennyi mindent alkothatunk gyengeségeinkből.
Na..., és most megyek, tétlenkedek tovább, amíg van rá lehetőségem, ezt meg kell ragadni. Viszlát!