Ebből lett végleg elegem

2021.02.17

Elmondom most miből van végleg elegem...

  • Elegem van az álszent, és képmutató világból, és azokból az emberekből, akik mindezt formálják kényükre, kedvükre. Azért mert azt hiszik, mindent lehet, minden kijár nekik. A világ pedig mindenkié. És bárki képes változtatni rajta pusztán azzal, hogy önmagában elindítja a változást.
  • Elegem van abból, hogy vannak, kik képtelenek megélni az érzéseiket, és inkább elbújnak, vagy elmenekülnek azzal jó messzire. De a valódi esszenciájuk mindig követni fogja őket, akárhová is mennek, s előbb vagy utóbb az élet eléjük teszi a saját gyarlóságait, mely végül kikerülhetetlen.
  • Elegem van azokból, akik mást sem csinálnak, csak szidják a magyarokat, a saját fajtájukat, a saját vérüket. Várják, hogy majd a többi tegyen valamit, közben pont az, aki szidja a társadalmat, a leggyengébb és leggyávább láncszem. Pedig csak egy pillanatra lenne érdemes belegondolni, mit jelent magyarnak lenni. S hogy hány hosszú évezreden keresztül akarták a magyar népet megcsonkítani... s lám, még mindig itt vannak, ragyognak akkor is, ha tele vannak fájdalmakkal s félelemmel. Elpusztíthatatlan nemzet. Én még itt vagyok, s bátran merem vállalni valódi gyökereimet.
  • Elegem van, hogy sokakat semmi más, csak az önös érdek vezérel. Képtelenek együtt, egymásért gondolkodni, képtelenek megérteni, hogy csak közös erővel, kézen fogva lehet változtatni azon, amire azt gondolák, változtathatatlan. Csak egyszer kellene kezet nyújtani azokhoz, kiket megsegítve végül önmagunkat mentenénk meg.
  • Elegem van azokból, akik a spiritualitást beszennyezik, miközben magukat spirituális lénynek vallják. A pénz és ego miatt eladják lelküket olyan lényeknek, olyan világnak, ami felett valójában pont ők uralkodhatnának, nemesen. A spiritualitás az egyik legszentebb dolog, az maga az élet. Ennyi, nem több, nem haszon, nem mások kihasználása és legyűrése. Élet és tisztelet. Magunkat kellene tisztelni végre, s nem lenne többet szükség álszent gyógyítókra, s mesterekre.
  • Elegem van abból, hogy egyesek folyton csak panaszkodnak, de nem tesznek magukért semmit. Semmit. Elvárják, hogy mindig tegye rendbe valaki az életüket, de ez egy idő után már unalmas és szánalmas. Pedig a legnagyobb hatalom önmagunkban rejlik. S bár sokszor van szükségünk mások segítségére, mert valóban nem megy mindig egyedül, de ehhez igazi, szívből jövő felismerésekre lenne szükség.
  • Elegem van azokból, akiknek csak addig kell a másik, míg az a kedves és szép oldalát mutatja. Ha egy picit is meggyengül, vagy lelkileg lemerül, attól már elfordulnak, tiszteletlenül bánnak vele. Pedig pont akkor lenne a másiknak a legnagyobb szüksége segítségre. Talán pont azért bánt, meg kegyetlen, mert már csak a benne maradt fájdalmak árán tudja kifejezni, hogy most van a legnagyobb szüksége a másikra.
  • Elegem van azokból, akik azt hiszik, hogy az ember nem hibázhat, s nem teheti jóvá tetteit. Pedig csak az képes a világban hibátlanul működni, aki nem is létezik.
  • Elegem van azokból, akik a szerelmet csak várják és várják, miközben észre sem veszik, hogy az végig ott volt előttük, csak nem úgy, ahogy azt az elméjük elképzelte. Mert a szerelem az egyetlen, amit nem lehet bekorlátozni, skatulyázni. Az minden, mi az áramlás része. Néha zuhansz, néha repülsz. Ettől extarktikus vele az élet.
  • Elegem van azokból, akik nem hisznek a változásban, akik berögzültek, s ezt a nézetüket rákényszerítik a világ többi lényére. S azokból is elegem van, akik a félelmeik miatt bántanak másokat, akik nem mernek kilépni a komfortzónájukból, ezért mindenkit el akarnak taposni, akik nem félnek változni, újat teremteni. Pedig a világ folyton, velünk együtt változik, s csak ezt kellene megérteni, s érzékelni.
  • Elegem van belőled, ki azt hiszed, csak neked van igazad. Mindenkinek a saját belső igazsága a valódisága. S ha megértéssel fordulsz a másik felé, akkor végül az egy hidat képez, s új igazság teremtődik.
  • Elegem van abból, aki megjátssza, hogy minden rendben, s tökéletes világban létezik. Pedig a legnagyobb rohadás pont bennük, belül történik. Nincs megoldás erre a hazugságra, csak a teljes összeomlás, melynek hamvaiból bárki végül felébredhet.
  • Elegem van azokból, akik csak addig és olyan minőségben vannak jelen az életemben, amíg abból hasznot szerezhetnek, amíg  jól vagyok és ebből ők is nyerészkedhetnek. Amíg töltődhetnek. Áldozatot viszont már egyik sem képes hozni sem értem, sem magáért, ha egy picit is dolgozni kell. Magadra ismertél? Valami nem tetszik? Kimozdítottak szavaim? Akkor talán nem véletlen. Nekem is szükségem lenne rátok, mikor egyedül már nem megy. Én sem vagyok tökéletes, és soha nem is leszek. Nem könnyű lélet ígértem, hanem könnyedséget, de azért neked is tenned kell. Nem csak saját önérdekeidért, értem is és másokért. De bármikor jöttetek, kerestetek,  az ajtóm számotokra mindig nyitva állt.  Ez már csak addig lesz így, amíg itt vagyok ebben a világban veletek. Utána ez az ajtó is bezárul. És én is egyre jobban fáradok...

Nem akarom megváltoztatni ezeket az embereket, egyiket sem. Csak hálával tartozom nekik, mert megtanítanak arra, hogy ne akarjak többet élni úgy, abban a minőségben, melyben ők léteznek. Nem irigylem őket egy pillanatra sem. Hálás vagyok azért, hogy ezek az emberek nekem mind tükröt tartanak. Hálás vagyok azért, hogy általuk önmagamon újra és újra felülemelkedhetek. S hogy mindig lehetőséget teremtenek arra, hogy megértsem, ki vagyok. Ettől nő a tartásom.
Ha időnként el is gyengülök, mert én is elhiszem, hogy rossz az, aki és ami vagyok, elég igazán kinyitnom a szemem, hogy végül megértsem, semmi baj velem. Hogy megértsem, nem baj, ha néha fáj, amit látok, hallok, érzek. Én legalább merek érezni. Én legalább merek élni, megbocsájtani, átlátni ezen a bűzös tengeren. Tudom, hogy egy ember felismerése is képes megváltoztatni a világot. Nem azért, mert meg akarja változtatni, hanem mert felismeri, hogy valójában ki, s mekkora az ereje. Felismeri valódi erejét, elismerve gyengeségeit. Így a vízcsepp óceánná alakul zuhanását követően.

Én már gyenge voltam egy ideje. Nagyon gyenge, gyarló emberi érzésekkel, indulatokkal, félelmekkel. Az vesse rám az első követ, kinek nincs félelme, nincsenek indulatai, s nem szokott néha fájdalmaiban elmerülni. Úgy érzem, nem leszek megkövezve, mert a követ dobó kéz nem más, csak a hazugság lenne.
Köszönöm azoknak, akik még mernek önmaguk lenni, akik még mernek velem együtt itt a térben létezni, kik még mernek gyengék lenni, s merik megmutatni önmagukat, akármilyen is.
Nem elítélendő, ha valaki hibázik, téved, vagy megbánt másokat. Abból van elegem, ha valaki ezredjére is folyton csak ugyanezt teszi úgy, hogy közben ezzel pont azokra mutogat, akik néha eltévednek. Ebben a világban könnyű eltévedni, ez nem hiba. Megtalálni önmagunkat, s bármi áron azon az úton maradni a legnehezebb és mégis a leghálásabb feladat.

Mielőtt bárkit bántanál azért ami és aki, kérlek, előtte csak vess egy pillantást a tükörbe, s kérdezd meg magadtól: "És én mit tettem ezért?" ...Én is megtettem, s válaszom megérkezett a kérdésemre.