2020 - TE döntésed, melyik minőséged éled

2020.01.01

Csak úgy, mint tavaly, az idei évre is összegyűjtöttem olyan kulcsszavakat, melyek útmutatóként szolgálhatnak. Persze nem mindenkit érint. Hogy hozzád szólnak-e szavaim, azt nemes egyszerűséggel csak úgy, tudni fogod. Tudod, mert megérint. Akárhogy is, de meg fog benned nyomni egy gombot. :)  Akiknek pedig nem szól, az valószínűleg el sem olvassa. Ennyi. Mert ebben a létezésben már nincsenek véletlenek. Hisz az élet egy igen intelligens forma, így nyilván mindennek, ami körül vesz minket, ami hat ránk, ami elér, annak oka van.

Na de nézzük is hát akkor, mit sikerült összegyűjtenem. Olvassátok szeretettel, nyitottsággal, de ne vegyétek abszolút igazságnak, mert a valódi és igaz dolgok csak bennetek, a saját világotokban léteznek.  És ez így is van jól!

Meg fogod látni, ahogy a szavakat írom, mind egymással fontosan összefüggő, s körbeérő folyamatokat jeleznek. Csak nézőpont kérdése, hogy értelmezed, de ez is a 2020-as év energiájához tartozik. Értelmet csak egészében nyer. Talán ha a részletekre koncentrálsz, segít az is, de mint a számot is látjuk, két egész is van benne, két egymásba visszatérő elem. Így kaphatsz majd teljes értelmet az útmutatást illetően. Továbbá ha többször "előveszed" majd az év során, mindig adhat újabb és újabb információkat számodra. Ez most ilyen év, bár már a 2019 is nagyon, hűűű de ilyen volt!  ;)  Egy nap egy kis külön világ. És aki megértette annak üzenetét, azt -a sok nehézség ellenére is, de - vitte magával, mint egy könnyed kis szellő. Apró felismerésekkel, melyek a változást előmozdították bennünk. Volt akinél finoman, lágyan, s egyeseknél falakat rengetően. Kinek mire volt szüksége, hogy hallotta meg jobban saját belső hangját.

2020 egy új év, és ezzel nem mondtam újat. :D Nem fogok számmisztikai elemzéseket készíteni, azt megteszik azok, akik igazán értenek hozzá. De csak nézz rá a számokra, azok formáira, sorrendjére..., beszél hozzád. Itt, azoknak, kiket szólítanak a szavaim, már nincs átmenet. A kettő felet jelent, a nulla egész. És a kettő talán két egész? Egyszerre lehetsz isten és ember, vagy isten, vagy ember... Te döntesz. Csak értsd meg, mit is jelent valójában az a szó, hogy ember? Vagy isten? Tudom, sokaknak erről a szóról a vallás jut az eszébe, de ha ez így van, most függetleníts el, és lásd akkor úgy IS-TEN. Benned is ott van a mindenség. Minden. Ez az isten. A minden létező formája.

És most akkor sorban haladva, ahogy kaptam, lássátok hát, mit üzen az én szűrőm által:


1. Bízz magadban!
Tartsd meg a hited. A valódi és igaz hited. Mely önmagadhoz vezet vissza. Új találkozások, lehetőségek, melyek a változást eszközölik ahhoz, hogy dönthess. Hogy meg tanulj dönteni a sorsodról, az utadról, helyesen. Ezért most itt kell bízni magadban. Amit az élet eléd tesz, az téged szolgál, de nem feltétlenül lesz mind a te utad. Mérlegelj, hallgasd a belső lényed, ami már talán a lehetőség első pillanatában megjelenik. Súg. Minden egyes döntési lehetőségnél. De ha valóban érted, mint jelent a bizalom, akkor cserében már ilyen könnyed lesz. Mert hidd el végre, érezni fogod, mi a tiéd, és mi nem.


2. Tanulj meg dönteni!
Persze most súghatok is egy kicsit. Egy olyan lénynek, ami már Te vagy, a legnagyobb döntés mi is lehetne? Felajánlani magad a fény szolgálatának? Mert ez az utad, ezért vagy itt, hogy önmagad fényével, mint egy fáklya a sötétben, beragyogd a teret? Én nem tudom..., csak azt, hogy egy ilyen döntéssel megtanulhatod, hogy a szabad akarat, mint olyan, csupán illúzió, egy igen csalogató kis program, mézesmadzag, melyet ha szeretnél, végre el tudsz engedni. Nézd meg, hányan rezzenek össze, vagy néznek rád fura szemekkel, ha azt mondod, "Nekem nincs szabad akaratom. Én teszem, amiért ide jöttem." Vajon miért fél ettől annyira mindenki? Sokan azt hiszik, ők döntenek. Pedig már rég nem. Van, kit a média, politika, saját félelme irányít döntéseiben, van pedig, kit a saját felsőbb lénye.
Viszont ha valaki így dönt, hogy lemond erről az illúzióról is, onnantól kezdve ismét visszatér az egyes pont. Hogy bízz magadban. Bízni abban, hogy ami épp az életedben zajlik, az okkal történik, azt meg kell élned valamiért vagy valakikért... Ott, abban az új világban már nincs jó és rossz. A VAN állapota uralkodik.

3. Ítéletmentesség mindenekfelett, és a legmagasabb fokon.
Elfogadni, hogy a duális világunkban valójában a jó és rossz szükségszerű állapot, mert az EGY-hez vezet. Segít dönteni, vinni, amerre kell. Megtapasztalni, megérteni, elfogadni, elengedni... 
Elfogadni, hogy a másik tükröt tart nekem.
Nem ítélem meg önmagamat sem. Nem, nem és nem. Vagyis nem címkézem. Egyszerűen csak vagyok, aki vagyok. VAGY-OK.
Akik a világunkat emelni vannak itt, azoknak ideje búcsút venni a dualitástól, hisz az a föld egy bizonyos terében létezik csak. Ahová tartunk, ott más törvények uralkodnak. Ne ítéld meg magad, kérlek ne bántsd többet magad..., csak vedd észre, ami megtörtént, és majd legközelebb máshogy lesz. Ha szeretnéd.

4. "Felelősségteljes vagyok önmagamért és másokért".

Vagyis felelősségteljesen képes vagyok önmagam lenni. Mindig, minden helyzetben. Vállalom azt a lényt, aki vagyok, aki ismét lettem. Hisz oly régóta vágytam erre. Igen, vannak, és lesznek helyzetek, amik választás elé állítanak majd, hogy most megint, újra és újra tagadd meg a saját lényed, vagy merj végre úgy létezni, ami téged tükröz. Talán csak egy apró szituáció. Talán lehet nehéz lesz, mert látszólag nagy tétje lehet (munkahely váltás, családi konfliktusok, beleállni vagy nem egy szerepbe, kapcsolatba, barátoknak vélt személyek elengedése... stb.). Viszont mihelyt magad mellett döntesz, érezni fogod azt a felszabadult érzést. Ott tudni fogod, hogy döntéseddel most önmagad képviselted, akármennyire is nem tetszik ez talán a nagy tömegnek.

Az utam viszont nem kérdőjelezhetem akkor meg többé, hisz felajánlottam magam tiszta szívből és saját döntésből egy szolgálatra, amiért ide jöttem, amiért élek. Így az érzéseimet, gondolataimat sem kérdőjelezem meg, mert azzal megítélem. De a következő pont ehhez elengedhetetlenül szükséges, és igen fontos.

5. Külső megfigyelővé válni.

Légy a tanuló és a mester. Egyben, mint egy egész, mint az isten, aki emberként is jelen van a fizikai létben. Légy végre önmagad mestere! Segítségként, íme pár gondolat:

  • Nem fél nem félni és félni (elmélkedni kicsit ezen).
  • Mer kérdezni, segítséget kérni, ha szükséges. 
  • A válaszokat saját szűrőjén, intuíciója által megszűri.
  • Érti, mit jelent egyedül és másokkal lenni. Ismeri a csendet, mely számára igen fontos információkat hordoz.
  • Dolgozik önmagán. Mert megértette, így tanít, áramoltat, emel a kollektív tudatban.
  • Látja, hogy a személyiségei, melyet képvisel, eszközök is. Így tudatosan váltogatja aspektusait.
  • Él és létezik. Csak létezik a JELENBEN.
  • A múltat és jövőt csak érzékeli, nem ragad bele.
  • Megérti önmagát. Befelé figyel, meri meghallani saját felettes énjének hangját, üzeneteit.
  • Uralja ösztöneit. Uralja, nem elnyomja. Uralja, nem túleteti. Uralja, mert elfogadja, s szereti.
  • Érzi és érti, miért jó másokkal EGYütt dolgozni.
  • Felismer más mestereket (akik időnként szeretnek álruhába bújni...de mindenhol ott vannak).
  • Vállalja tettei után a következményeket. Hisz ő már a kollektív tudatot is uralja, így annak részeit ő teremti.
  • Figyel, folyamatosan résen van, hogy mikor, mivel, mit rezegtet, indít el. Minden gondolata, érzése, tette a munkaeszköze neki.
  • Bízik magában, s mer remélni.

6. Értsd meg, mi a félelem!
Nem kell elfojtani, hisz a hasznunkra is lehet. De még mennyire. Hogy miben is? Hm...
Egésszé tudtál már válni? Hát nyilván, mert egykor mind így jöttünk ide. És most, félbe tudod vágni magad? Ha a félelem megrepeszt, kettészed, abból is két egész lesz, csak kisebb. Hogy abba a két egészbe viszont mit tettél bele, az már a te döntésed és teremtésed volt. :)  Ha mersz hinni abban, hogy te már egy gyönyörű, egész lény, egy különleges minőség, esszencia vagy, és ajándék ennek a világnak, akkor ez az év lesz számodra valóban a csodák világa.

7. Remélni szabad és lehet is.
Figyeld meg milyen érzés, mikor remény van benned...
Csak a szerető szív képes remélni. A remény a szeretet egy apró kis csírája, része. Bizalom a mag felé, melyet elültettél, hogy lesz elég ereje fává cseperedni. S hogy ezután ő is magokat ültethessen saját terméseiből. A remény nem más, mint mozgás. Körforgás a szeretet energiájában. És a kozmikus szerelme egyik szere. Csak a fájó szív tud még újra remélni. És hinni, bízni abban, hogy van valami szebb, erőteljesebb energia, mely képes elragadni minket, hogy mi is, mint mag a szélben teremthessünk. Ezért aki remél, az már képviseli a tudást, hogy a fájdalom csak eszköz, mint a lépcső egy foka, mely segít, hogy még magasabbra emelkedjünk.

8. Szerelem, szerelem, szerelem
Igen, háromszor írtam le. :D Szerelem mindhárom szinten. Úgy a fizikai, mint lelkünk terében, és végül legnagyobb tudatosságunk felett. Aki azért jött ide, hogy emelje a föld rezonanciáját, annak érdemes tudnia, mi a SZER és az ELEM. Szerelmesnek kell lennie önmagába, másokba, és létezésének minden formájába. Nem másoktól várni, hogy meggyújtsa bennem. Hisz ez ott volt mindig is. De elbújni sem az elől, ki szeretne megfürdőzni csodás lényedben. A szerelem igen, egy káosz, szétszed, majd összerak... Folyton mozgásban tart, érezteti veled, hogy élsz, megdobogtatja a szíved, szárnyakat ad. De érzed azt az erőt? Mely szinte megszédít? Ez vagy te. Ez az erő? Emlékezz, merj emlékezni arra, ki is vagy valójában, s áraszd ki magadból az érzést. Táncolj, nevess, vagy sírj, ölelj fákat vagy ebeket! Egyél jókat, utazz, vagy csak fuss céltalanul előre! Csókolj és szeretkezz! De mindezeket a legnagyobb szentséggel, szívvel, szerelemmel. Vedd sorba, mik azok a dolgok, melyek megtöltenek téged, melyek által érzed, hogy mosolygósan dobog a szíved - legyen az a legapróbb dolgoktól kezdve a legőrültebb vágyakig-, s kezdd el. Minden nap egy kicsit. Bármit, amit teszel, azt ezzel a mámorító, áramló érzéssel tedd, s meglátod, ezerszeresen hálálja meg magát az élet:d 

9. Játékosság
"Légy olyan, mint egy bölcs gyermek!". Mindezt én sem kívánhatnám szebben. Játékosság, könnyedség. Mint a nap gyermekei. Ha időnként belenézel a napba, talán látod is önmagad. Ott táncolnak az energiák, pulzálnak, játékosan, cinkosan a tűzben. Nézd külső megfigyelőként magad, hogy lásd, az életed valójában Te irányítod, a te játékod, amiben sokan érted vesznek részt. Hogy azzal is megélhesd itt a jelenlegi térben utolsó földi pillanataidat. Ha nehezen megy, idézd fel azokat az önfeledt pillanatokat, mikor gyermekként játszottál, s kezdd újra el. Ugrálj a pocsolyában, vagy ülj fel egy hintára. Fogócskázz, grimaszolj, társasjátékozz. Bármi, ami a benned lévő gyermeket felébreszti. S ha megadod neki azt, amire vágyik, meglátod a bölcs lényed is előbújik.

0. Bízz magadban!
Ismét a nullához érkeztem. Így lesz az utolsó után az ismételt kezdet. Merd hát elhinni, hogy ennyire csodás is lehet. Ha megérted, melyek azok a döntések, melyek a végponthoz vezetnek, valóban valami könnyebb lesz. Te már, kihez szólok, sokakért vagy itt, de legfőképp önmagadért. Talán fáradt vagy már néha, igen, megértem. Elmenni innen viszont csak szerelemben érdemes. J Mert azzal egy új világot teremthetünk mindannyian, kik azért jöttünk, hogy meghozzuk a változást, egy új remény a végtelenségbe.

Továbbá....
Ha megakadsz, ha nem megy, kérj segítséget, szólalj meg, kérdezz! Itt vagyunk neked, csak észre kell venned. De ne várd el, hogy helyetted oldják meg mások a gondodat, mert ez az év meg fog tanítani arra, hogy egész lény vagy. Ehhez talpra kell állnod, vagy merni kell bukfencezned. S tanulj meg igazi segítséget kérni.

Ne azért csatlakozz másokhoz, mert elvárod, majd azt mondják, amit hallani akarsz. Az igazi mesterek úgy tanítanak most - és kérlek, ezt értsd meg-, hogy látszólag elengedik a kezed, de a háttérben végig veled vannak. Talán nem mindig kedvesek, talán nem akkor ölelnek, amikor kéred. Néha hullámoztatnak, hogy végleg kiégessék az agyadat. De láss át ezeken az illúziókon is. Mert ők abban bíznak, hogy te most képes leszel megoldani a saját helyzetedet. És érted is vannak itt. 

Meg kell értened a mélységek és magasságok célját. Hogy mindezek felé repülve lásd az egyenest, mely téged kezdettől fogva ide vezetett. Mélység és magasság, jó és rossz csak a földön létezik, a fizikai térben. Okkal választottad ezt az utat. Mert meg akartad tapasztalni, máshol ezt nem igen lehet. És ez az év ezt most tökéletesen megadja neked. Ahogy az évszámban is benne van, hullámozhatsz emberi érzékekkel, vagy élheted a látszólag üresnek vélt nyugalmi, békés állapotot. És mily csodás, ha a kettőt egyszerre, de külön is képes vagy megélni. Egyszerre játszani és játékosnak lenni. Ez a földre inkarnálódott magasabb tudatállapot.

Vagyunk, itt vagyunk neked láthatatlanul, és valós formában, végig fogjuk a kezed. Csak szívből keresd a társaidat, segítőidet, mert sok kuruzsló van, ki félre vezet, de ne feledd, az is jó irány. Megtanít az igazi megérzéseidet használni végre. Ne más döntsön helyetted, ne más mondja meg a jövőd, te magad legyél a fáklyád, a fényed. Mert ez vezet téged a teremtésbe. Learathatod végre, amit elvetettél magadnak. És hidd el nekem, megtörténik a csoda, mikor megérted, ki és mi vagy te, mikor újra és újra képes leszel felülkerekedni önmagadon.

Ebben az évben csak TE teheted rendbe a saját életed. Mások irányt mutathatnak, ahogy most én is, de helyetted senki nem fogja bejárni szerencsére. Két szemed van és két füled. Mint ahogy a világunkban is ott a sok kettes. Hogy mikor melyik pólust használod, az már csakis a te döntésed. Hibáztathatsz még másokat a sorsodért, de annak már rég lejárt az ideje... Használd végre a saját erődet, ott van hidd el körülötted, és benned.

Ne csak nézz, láss is. Ne csak hallj, értsd is. Kezeidben gyógyító energiák, koronádon a tiszta tudás beáramlik. Használd a szívedet és intuíciódat, mint szűrőt, az mindig előre vezet.

Olyan csodás szeretet vesz most körbe, olyan segítő energiák, melyek valóban most az egekig emelnek, oda, abba a világba, ahol már nincs én és te. Ahol már nincs férfi és nő, jó és rossz. Ahol már csak TE vagy, és én benned... a világod részeként. Elválaszthatatlan, a tökéletes életfa magjai. Mily régóta vártuk ezt.

Mit is kívánhatnék még jobbat és szebbet? Csak mit a 2019-es év utolsó pillanatainak felismerését, mely átvezetett a 2020-as évbe: 
"Szerelmes lettem magamba és a létezésem minden formájába. Ezt tudom csak kívánni most Neked az elkövetkezendő évre. Kellemes átmenetelt kívánok a csodák világába. Köszönöm, hogy velem együtt vagy és létezel!" 

© 2013 pirosmajom| Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!