A világ legszebb helye

Ez a rövid kis történet nem egy indiai tanmese, most találtam ki. S akár lehetne folytatni is, de szándékosan nem tettem. Vajon a kalandra s tudásra szomjazó ifjú tudja-e, hogy minden csodás dolog, mire csak vágyhat, benne van? 

Boldogságunkat legtöbbször kívül keressük. Mások viselkedésével kapcsolatosan elvárásokat támasztunk, hogy attól függően érrezük jól magunkat, legyünk vidámak vagy éppen merjük magunkat beleengedni a szerelembe. Pedig mindez csak bennünk, van, s csak mi adhatjuk meg magunknak azokat a dolgokat, melyeket kezdetben más emberektől vagy helyektől várunk el.
A világunk bennünk van. S körülöttünk. Ha változást szeretnénk az életünkben, nekünk kell változni. S ha mindez megtörténik, akkor egyszer csak minden másként fog rezonálni velünk, átrendeződik az életünk.

Mindig szerettem volna nagy utazó lenni, eljutni a világ legcsodásabb helyeire. És még most sincs ez a lehetőség kizárva előttem. De akkor, mikor még erre vágytam, még elképzelni sem tudtam volna, hogy olyan gyönyörű belső utazásokban lehet egyszer részem, amihez a tündöklő óceánok, vagy nyüzsgő nagyvárosok nem foghatóak.
Annyira, de annyira szépek vagyunk belül. S nincsenek is rá igaz szavak, mert a megtapasztalásnál nincs igazibb. Ezzel az írásommal is csak inspirációt adhatok azoknak, kik félnek magukat megismerni, kik nem mernek elmerülni belső világukban.
Inspirációt arra,
*mikor meghalljuk először igazán lelkünk hívóhangját, felismerjük, hogy kommunikál velünk
*mikor fájdalmaink mögé látva felfedezzük azt a lényt, ki mindezen túlmutat
*mikor lecsupaszítjuk személyiségünket, s megérezzük a mindent betöltő tiszta szeretetet, és mély nyugalmat
*mikor gyengeségeinken felülemelkedve megérezzük valódi, szellemi erőnket, mely berengeti a világegyetemet

Itt, ezekben a pillanatokban az élmény, megtapasztalás felülmúlhatatlan.

S bármikor elérhetjük, ha akarjuk. Csak tegyük meg az első lépést önmagunk felé.
Hogyan? Sok jó módszer van, de íme, itt egy igazán egyszerű.
Adjunk időt magunknak csendes elvonulásokra - lefekvés előtt, vagy kora ébredés után akár, amikor senki nem zavar minket. Majd emeljük kezünket mellkasunkra, tenyerünkkel érzékeljük szívünk dobbanását. Hallgassuk lélegzetünket. S figyelmünket helyezzük homlokunkra, fejtetőnkre, érezzük ott az áramló energiát. Hagyjuk, hogy lényünk csókja megérintsen minket.
Elvárás nélkül, önfeledten. Engedjük eltávolodni a gondolatokat. S legyünk ebben az állapotban pár percig, vagy amíg jól esik. Légzés, szívdobbanás, áramlás...
S végül bármi is történik velünk, ne feledjük, ez csak a kezdet.
Talán nem történik semmi, de legalább adtunk üres és szent perceket magunknak. Talán régi, elfeledett fájdalmaink, félelmeink előtörnek, de mindez erősíti bátorságunkat, kitartásunkat. Talán érkezik egy olyan megtapasztalás, mely ezelőtt soha, s akkor engedjük bele magunkat az érzésbe. Talán szerelmessé válunk a pillanatba, s mindez megmutatja, hogy a jó dolgokat se akarjuk örökre megtartani. Bármi megtörténhet. És pont ez a titka egy meditációnak, egy elrévülésnek, egy áramlásnak, hogy sosem tudhatjuk, mi lesz belőle.
Viszont idővel csodás tájakra kalauzol minket. Olyan helyekre, melyekre valóban érdemes elutazni. És még ingyen is van. ;)