A létezés nem múlhat el nélküled!

Régen írtam már. Persze lehet, hogy többen örülnek ennek, de ez nem tántorít el attól, hogy ismét az írásból meritkezzek. 😉
Mert ebben a jelenleg igen nehéz energetikai világban úgy érzem, egy dolog tud most csak megmenteni minket. Az, ha teljességgel önmagunk lehetünk áramlásunkban. Szabadon, mint a szél a végtelen térben. Igen, pont most, pont ebben az időben. Mikor a nagyvilági hatalomnak a célja, hogy minél inkább bekorlátozza valódi, szabadon áramló lényünket. Vagyis pontosabban fogalmazva, mikor a nagy EGY egyik vége el akarja hitetni velünk, hogy pusztán maszkban sétáló, megfélemlíthető emberek tömkelege és egy kiszolgáltatott rendszer eszköze vagyunk.

Viszont jelenlegi írásom célja nem a rendszer és a sötét oldal analizálása. Mert aki néha olvassa soraimat, az észrevette már, hogy továbbra is azt vallom, negatív oldal pusztán annyira létezik, mi szerint nekünk is van sötét és negatív oldalunk.
Meg akarod változtatni a világot? Akkor ismerd meg önmagad, és szeresd mérhetetlen szeretettel. Még akkor is, mikor a benned lévő sötét erők a legnagyobb próbára tesznek. Pont akkor kell felállnod, vagy teljesen elmerülnöd benne. Minden út egy helyre vezet, s végül minden kezdet a végéhez ér, s így minden energia körbe s körbe ér.

Pont most, pont ezekben a pillanatokban, időszakokban a legnehezebb mindenkinek. Vagy mégsem?
Van, aki mindent elhisz, ami a médiából árad, s ezzel egy hatalmas félelem telepedik rá, családjára, környezetére. S végül ebben a hitben ébredve, létezve, majd álmodva végül megteremti magának tudatosan a betegséget.
Van, ki azt érzi, ez nem jó, ennek nem így kellene lennie. Lázad, de nem a rendszer, hanem valójában önmaga ellen. S a benne tomboló agresszió csak mérgezi és mérgezi, s nem érti, miért ébred minden reggel förtelmes, szűnni nem akaró életellenes érzéssel.
Van, ki a rendszert, politikát szidja, s táplálja az összeesküvés elméleteket. Miszerint új világrend következik. S ezzel gerjeszti önmagában a tehetetlenség érzését, hogy van valami nagyobb, s hatalmasabb erő, mely felettünk uralkodik.
Van, aki tűr, hagyja, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak, hisz sosem mert kilépni egyedül a komfortzónájából. Sosem mert senkinek nemet mondani, vagy szembemenni a másik szemléletével, kérdések nélkül követte az utasításokat. Közben belül lassan emésztődik, sorvad össze.
S van, ki cselekszik. Önmagáért, milliókért, egy egész világért, a létező lényekért. Ki- ki a maga módján. Saját terében, idejében, de tesz, és ezzel igyekszik egyensúlyt teremteni a saját módszereivel.
Ezer féle hozzáállást sorolhatnék, mert itt bent, mindent és mindenkit érzek. Nem vagyok boszorkány (vagy igen?), csak nyitottan élek, mint sokan mások velem együtt.
S mi van, ha mindenkinek igaza van, s nincs igaza senkinek sem?
Mi van, ha minden, mi történik, értünk van?
Év elején írtam a 2020-as év energiáiról. Az egész évet jellemző folyamat volt, és még javában nincs vége. Az írásom nem mindenkinek szólt, de mindenki megélheti, megértheti, ha kicsit is jobban figyel. Ehhez azonban időt kell szánni magunkra, és megállni, mozdulatlanná válni egy igen rövidke pillanatra.

Szóval érdemes megállni (a térben is), és nagy levegőt véve önmagunkba figyelni. S megkérdezni magunktól: Ki vagyok én? Ez vagyok én vajon, akit érzek? Vagy lehet a nagy egy elve alapján nem csak magam, de minden tükröm kivetülése pulzál bennem? Talán ez az aggodalom, félelem, fizikai fájdalom, láz stb... nem is én vagyok?
De ha így van, ha a fizikai és emocionális érzéseink nem is a miénk, hanem valamelyik közeli, távoli testvérünkké, vagy bizonyos lélekcsaládoké, szellemcsoportoké, akkor ez csak azt jelentheti, hogy egyek vagyunk mindennel és mindenkivel. S valójában minden egyes történés bennünk is zajlik egyszerre...Ami kint, az bent, s ami bent, az kint... Mi ez akkor, ha nem maga a létezésünk lényege, a szerelem egyik legmagasabb szintű megnyilvánulása? Mikor egy egész kozmikus rendszert érzünk magunkban.
Bármi is legyen most a nagyvilágban, bármi is akar kizökkenteni minket eredendő áramlásunkból, békés nyugalmi állapotunkból, az sosem valós. Sosem. Persze aki még nem tudja milyen áramlani, és érezni a valódi, kozmikus béke világát, annak ezek a sorok most nem sokat mondanak. Hisz az eddig is ideges és életellenes életet élt. Ami egyébként tökéletesen rendben van, ha az egyénnek erre a megtapasztalásra van szüksége.

Visszatérve az érzésekre. Azt hisszük, ettől rosszabb, ami a jelenlegi világban zajlik, már nem jöhet? Óóóóó, dehogynem. 😊🤣 Mindig lehet rosszabb. Így van? De ha ez valóban lehetséges, akkor lehet jobb is? Naná, hogy lehet. Naná!!!
Az utóbbi hetekben nem voltam jól. Én sem. Mentem az utcán, és közben láttam, ahogy az emberek egymással bánnak, ahogy a másikra néznek. Egy rezdülésből átjött a másikból minden. És teljes szomorúság lett úrrá rajtam. Nézni, ahogy az ember önmagával bánik, ahogy kifordul magából, mihelyt kizökkentik a komfortzónájából. Persze..., nem tudja, hogy amit cselekszik, azt valójában magával teszi... jah. Majd hagytam, hogy ez a szomorúság eluralkodjon rajtam. El kezdtem azonosulni vele, s végén már annyira belefeledkeztem, hogy elfelejtettem azt, ki vagyok, és miért vagyok itt. Elfelejtettem meglátni a segítő kezeket, a valódi szeretetet, a szerelmeimet, a tükörképemet, elfelejtettem a mosolyom, a hangos, gyermeki nevetésem, és legfőképp azt, hogy elpusztíthatatlan erő van bennem. Mindegy, hogy élek, vagy halok, ez az erő örökkön örökké itt lesz.

Hogy álltam fel? Ezzel szeretnék most segíteni neked, ha elfogadod, s szükségét érzed. És természetesen magamnak.
Így. Pont így! Hogy elkezdtem a legnehezebb és leggyengébb pillanataimban olyan dolgokat tenni, ami csak én vagyok, ami csak az én esszenciám, ami csak "Emesés" cselekedet, érzésvilág.

Tehát csak olyan dolgokat kezdtem el tenni, amik rám jellemzőek, hogy ebben a kizökkent világban ismét visszataláljak önmagamhoz. Mert aki vagyok, azt szeretem. Igen, néha megfeledkezem erről, és néha ítélkezem önmagam felett. De ha megengedem magamnak ezeket a pillanatokat, akkor a bennem lévő tudatos lény "megajándékoz" a létezés boldogságával, a színtiszta felismerésekkel, megértésekkel. Ez vagyok én.

S mi a helyzet veled? Te jól vagy? Vagy nem? Mindegy is... de legalább érzed, hogy ott vagy, ahol lenned kell? Akár fizikailag, akár tudatossági szinten? Mert ha igen, minden rendben. Még akkor is, ha ez az időszak nehezebb. Ha úgy érzed, ez nem az utad, kérlek, kérlek, tegyél ellene! Lépj másik útra, ami talán a tiéd. Talán csak apró lépést kell tenned, talán vissza kell fordulnod, s az egészet újra kell kezdened. Az is lehet, hogy választanod kell két út között. S nem baj, ha nem ott vagy, ahol lenned kellene, mert mindig a saját utunkon való haladás és saját döntéseink, élethelyzeteink a legnehezebbek. Ha valaki jobban tudja csinálni helyetted, akkor az azért van, mert nem a te életed éli. Vagy hazudik. 🤣
A lényeg, hogy bármikor változtathatnunk, ha valamit nem érzünk a magunkénak. Túl rövid ez az élet ahhoz, hogy mások útját járjuk. És túl hosszú ahhoz, hogy ne a miénket tapasztaljuk meg.

Nagyon sokat tudnék írni a jelenleg kialakult helyzetről. De okkal nem teszem. Mert melyik nézőpontból és kinek a megtapasztalása által vezessem le? És mi értelme van elvenni mások felismeréseit? Egy dolgot biztosan mondhatok. Itt már minden értünk zajlik. Minden. Csak vegyük észre, hogy többek vagyunk puszta fizikai létformánál. S a harc itt már nem a földi testünkért és életünkért zajlik. És a harc is csak addig küzdelem, míg meg nem értjük, hogy olyan csoda és szeretet vesz minket körül, amire már sokan, nagyon sokan várunk, hosszú-hosszú évezredek óta. S talán pont az a harcunk győzelme, ha hagyjuk elveszteni a küzdelmet régi önmagunk programjaival szemben. Mindennek szemben, mely nem fényünk kiáradását sejteti felfedni.

Bár az arcunkat eltakartatják, de így végre megláthatjuk a másik teljes, őszinte és meztelen lényét, melyet ott hordoz a szeme, közös tekintetünk, hogy ismét emlékezhessünk egymásra. Ne mástól várjuk a segítséget, ismerjük fel már végre, kik vagyunk. S ha Te, ki olvasod soraimat, úgy érzed, most erőtlen és már fáradt vagy mindehhez a világhoz, akkor kezdd észrevenni, mennyi segítő van körülötted. Legyen az látható vagy láthatatlan, nagyon sokan dolgoznak most azon, hogy a jelen végre VALÓDI jelenné váljon. mert ott van a te áramlásod is! Mert ott van a te utad, a mostban és a jelenben. Ha elfáradsz, kérj igazi, szívből jövő segítséget. Olyat, ami valódi szívedből jön. Nem a házadnak, a pénzednek, az életednek van szüksége a megmentésre...mert mindig van valahogy (persze fizikai dolgokban is meg kell tanulni segítséget kérni...). Ha még itt vagy, és érted szavaimat, tudod, hogy a legnehezebb pillanataidban is volt valahogy. A lényeg az, hogy teljes mértékben önmagad lehess. Hogy élvezd azt, ami még itt, hátra van. Velünk együtt. Ha fáradt vagy, kapaszkodj meg egy szerető tekintetben. Merd megérinteni, megölelni a másikat (a korona úgyis mindannyiunknak kijár). Merj szeretni, szenvedéllyel élni. Merd megszegni az értelmetlen szabályokat, és felülírni azokat, ha úgy érzed, a te utad ez. Merj boldog lenni (mindegy, hogy az sírást, vagy nevetést hordoz magában). Mi itt vagyunk neked, s itt leszünk az idők végezetéig, ha testünk innen már el is távozik. Merj együtt létezni velünk, mert akkor én is és mindenki más velünk együtt áramlik. Mert a létezés nem múlhat el ilyen szerelem nélkül. Higgy magadban, és kérlek ezt soha ne feledd. Csak tedd azt, ami TE vagy, mert megérdemled. Önmagadért felébredni...mindig...minden pillanatban!

Ui.: És ha megteheted, légy vegán! 😉 Mert az állatokat szeretni és nem megenni is egy új út lehetőségét hordozza. Főleg a jelenlegi energetikai szinteken. Csak keresd ezeket a tekinteteket is bátran, hatalmas segítőként vannak jelen.

Szóval relax, a létezés nem múlhat el nélküled!