Nem is olyan rég - ami azt jelenti, hogy pár éve :D - arra jöttem rá, hogy önismeret hiányában az ember fia nehezen boldogul az életében. Mindig az elvárások mások felé, vagy megfelelni akarás, bizonyítás, de hogy is várhatunk el valamit, ha azt sem tudjuk sokszor ki az a valaki, aki bennünk lakik. Akivel le kell élnünk az egész...
- Azt hiszem, elmegyek.
- Elmész?
- Igen. Engedsz?
- Engedjelek?
- Nem tudom...
- Akkor engedlek. Menj!
- És?
- És... találd meg önmagad.
- De miért engedsz ilyen könnyen?
- Azért, mert szeretlek.
- Szeretsz? Őszintén?
- Szeretlek. Őszintén, s tisztán. Mert magam is szeretem.
- Félsz?...
A szemem elé helyezem a kezem.
Úgy látlak téged igazán, ha a kezemmel eltakarom szemeimet.
Csak te, én és a sötét. Semmi sincs így már köztünk, ami megingathatná valótlanságunkat.
Érezlek, s érzékellek.
Szeretem a létet, mely elindította első szívdobbanásomat anyám méhében. Mikor fájó szemeim kinyíltak, s tiszta tüdőm mélyen beszívta az első oxigén atomokat. Az anyaföld szelleme ekkor áramlott végig ereimben először. Mikor szemeim felnőttként ismét kinyíltak, akkor még jobban fájt. Fájt látnom azt, hogy mi életet ad nekünk, azt képtelenek vagyunk...
Anya, anyácska! Anya! Hol vagy? Hideg van és fázom.
Félek... Annyira félek.
Oly korán van még ahhoz, hogy ismét elmenjek...
de nem dönthetek, mert nincs hozzá szabad akaratom.
...
Fázom, és anyácskám illatát szeretném újra érezni. Csak még egyszer, utoljára.
Mi lesz veled, embertársam, ha én már nem leszek?
Mi lesz akkor veled?...
Mit éltem eddig?
Hisz létem mások határozták meg, s tágra nyíló szemmel néztem, éles füllel hallgattam őket. Miért? Vajon megérte az évekig tartó hazugságot magamba szippantva megtagadni a valódi létezés értelmét?
Elég lett! Tudni akartam, hogy mi folyik körülöttem, s az illúzió fátylát félrehúztam, mely addig elhitette velem, hogy mindaz a kemény...
Táncolok...
...egyedül egy üres térben. Ismerős sötétség ölel körbe, mely óvva védelmez.
Csak én létezem és a zene. A dob egyre erősödő ritmusa megmozdítja kezeim, s lábam magától megindul. Ereimben a vér pezsegni kezd, szívem átveszi az ütemet, de talán szívdobbanásom irányít mindent. Együtt mozdulok a hanggal, mely felgyorsul, megpörget. Szárnyat...
A levegőben kavargó apró porszemek opálosan csillantak meg az ablakon beáradó sugarak alatt. Lassan, s békésen kavarogtak egymás körül. A dob beindult s a teremben álló fiatalok ekkor egyszerre mozogni kezdtek. A lányok felemelték karjaikat, mire a fiúk egy magas ugrást követően leérkeztek a földre, s tenyerükkel nagyot csaptak a parkettára. Minden...
Era egy átlagos, hétköznapi ember volt- olyan, mint mi, mindannyian. Reggel telefonja idegesítő módon jelezte, hogy ideje lenne kelni, és készülődni a mai napjára. Gyorsan lenyomta a gombot, hogy mellette alvó párja ne ébredjen fel, s óvatosan kikelt az ágyból, majd a fürdőszobába sietett. A mosakodás után keresni kezdett tárházában. Egy pillanat...
Amint végigterültem a kanapén, a számban szétáradó varázsnedű, mely istenként letarolt, lassan végigáramlott bennem. Egy szempillantás alatt szétestem... apró darabokra. Éreztem minden egyes porcikám lebegni külön, valami megfoghatatlan, éteri környezetben. Csukott szemhéjam alatt látni kezdtem, s megpillantottam a testem, amint tejútrendszerként...
Megváltoztál?
Igen. Azt hiszem.
Annyi kutya nem kell senkinek...