Sok-sok életem volt már. S mindezek között voltak kedvenceim. Ez a mostani is azok közé tartozik, melyeket egyszer majd, szívesen fogok visszanézni. Mindannyian éltünk már meg durva, nehéz léteket, és szépségeset is. Mindannyian voltunk már szeretve és elhagyva is. Mindannyian voltunk már anyák, apák, gyermekek. Gyilkosok, és meggyilkoltak is. Mert...

Imádom az esőt. Kisgyerekkorom óta. Emlékszem, mikor egy nyáron kiosontam az udvarra, s széttártam kezeimet a szakadó esőben. A távolban mennydörgés, közeledett a vihar, és beborult az ég. Talán akkor éreztem először igazán az illatát ebben az életben.

Amikor valaki azt mondja, aggódik érted, felesleges hinni neki. Egyrészt, mert aki igazán ismer, és szeret, az bízik benned, minden körülmények között. Ahelyett, hogy aggódna. Ismeri, mekkora erő van benned, s tudja, hogy képes vagy újra és újra felállni, amikor majd ott lesz az ideje. Nem sürget, csak melletted van és támogat. Talán csak a...

Létezik egy hely ott, ahol élek. Egy különleges kicsi sziget, egy apró világ, mely speciális szívvel rendelkezik. És mint minden helynek, ennek is van egy sajátossága. Mégpedig az, hogy aki ide betér, és befogadóvá válik annak energiájára, azt emlékezteti önmagára. Újra szeretve kezdi érezni magát. S végül úgy távozik, hogy boldogsággal tölti el az...

Állni az esőben, és közben érezni, ahogy arcomra érkezik. Majd teljesen eggyé válni vele. Néha ennyi is elég a teljesség érzéséhez. Érteni a természet hangját. Látni a ritmust. Hallani belső lényemet.

MOST

2019.03.31

Az embernek egy idő után természetessé válnak azok a dolgok, melyek boldogságot okoznak számára.
Szép lassan rutinná válik, már nem úgy tekint rájuk, mint az elején. Megszokássá válik. Már nem tesz azért, hogy az a valami vagy valaki érezhető legyen számára. Végül talán már észre sem veszi. Aztán mikor eltűnik az életéből, akkor megjelenik a...

Ki fog szeretni akkor, mikor már senki sincs, aki elviselje a bennünk lévő sötétséget? Mikor már mindenki megharagudott ránk, mert megsértettük, mert épp elutasítóak, vagy indulatosak voltunk?
Mikor már azért bántottunk másokat, mert képtelenek voltunk elviselni azt a valakit, aki a részünk, és ott lakik bennünk?
Azt a valakit ki fogja szeretni?

Majd felébredek, s te nem vagy itt velem. Csak az őrült fájdalom és üresség kering bennem. Erőt veszek... kinyitom magam, s vége mindennek. Bennem vagy, én benned létezem. Tudom, neked is fáj az emlékem, még érzed az érintésem.Szabadságra vágytunk, féltünk feladni önmagunkat. Nem mertünk feloldódni saját szenvedélyünkben, játékos lényünkben.
...

- Szeretnék egyszer eljutni a világ legszebb helyére. - szólt a tanítvány.- Már ott vagy! -válaszolta mestere, majd kezét az ifjú szívére helyezte, s megcsókolta homlokát.

Sziasztok!
A december utolsó napját hasznos munkával töltöttem. Ráhangolódva a jövőbeli eseményekre, kicsit jegyzeteltem, s arra gondoltam, hogy mindezeket megosztom most veletek. Remélem hasznos lesz számotokra is. Ha túl egósan hangzik, akkor vállalom, de van, amit már nem lehet tovább kimondatlanul hagyni.

"Engedd el!"
"El akarom engedni!"
"Miért nem tudom elengedni?"
...
Lehet nem is kell. Mert mondjuk:
> arra tanít téged, hogy elengedés helyett jobb az elfogadás.
> azt érezteti veled, hogy benned van, és a részed.
> emlékeztet téged arra, hogy EGY vagy vele és általa mindennel.
> türelemre tanít, mert még nincs itt az ideje....

ÉNIDŐ

2018.12.21

Bevallom, nagyon elfáradtam. Nem csak testileg, de lelkileg is a nyugalomra vágyok.
Minden egyes nap, és annak minden egyes órájában arra törekszem, hogy belső békém és nyugalmam emlékeztessen eredeti otthonomra, melyből táplálkozhatom. S itt, ezen a helyen nem őrülnek meg az emberek karácsony előtt, s ahol a szeretetet vagy törődést nem...

© 2013 pirosmajom| Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!